Gazdaság

KSH: Több mint félmillió forint a hazai bruttó átlagkereset

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Márciusban Magyarországon az 5 fősnél nagyobb, valamint az állami és önkormányzati cégek teljes állású dolgozóinak 511 400 forint volt a bruttó átlagkeresete, ami nettóban számolva 352 200 forintot jelent. A bruttó átlagkereset 17,5 százalékkal, míg a nettó átlagkereset 18,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban

– számolt be a Központi Statisztikai Hivatal.

A 8,5 százalékos márciusi inflációval és a nettó átlagkereset 17,5 százalékos emelkedésével számolva a reálkereset 8,3 százalékkal nőtt egy év alatt. Az átlagkereset emelkedéséhez elsősorban a részben előre ütemezett béremelések, a magas nem rendszeres keresetek (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás), a minimálbér és a garantált bérminimum emelése járultak hozzá, továbbá a munkaerőhiány, melynek önmagában is bérfelhajtó hatása van.

A bruttó kereset mediánértéke 394 500 forintot ért el a nettó átlagkereset mediánértéke pedig 273 700 forint volt, ami azt jelenti, hogy

a többség a vizsgált csoportokban átlag alatti fizetést kap.

A bruttó és a nettó mediánérték növekedése (15 és 16,5 százalék) is az előző évhez viszonyítva elmarad az átlagnövekedéstől.

A nemzetgazdaság egészében, tehát az 5 főnél kisebb vállalatokat is beleértve 17 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset, de 15,5 százalékkal nőtt a rendszeres bruttó átlagkereset is, ami azt jelenti, hogy a bérek kifejezetten gyorsan nőnek Magyarországon.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik