Gazdaság

Orbán: Nekünk, vidékieknek az a dolgunk, hogy a föld meg legyen művelve

Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Megírtuk, hogy szombaton Szerbiában látogatott Orbán Viktor, ahol Aleksandar Vucic szerb államfővel közösen megnyitotta a 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásárt.

Az MTI beszámolója szerint a magyar miniszterelnök arról beszélt, hogy 2020-ban és 2021-ben a hősök az ápolók és az orvosok voltak, ennek és a következő évnek a hősei pedig „a mezőgazdászok lesznek, akik nagyon nehéz körülmények között kell, hogy dolgozzanak, helytálljanak, gyorsan változó körülményekhez kell alkalmazkodniuk”, és rajtuk múlik, hogy lesz-e kenyér az asztalon, lesz-e éhínség a világban, vagy képesek vagyunk-e ellátni az embereket.

Kiemelte: fontos érdek, hogy a világban mindenkit el tudjanak látni kenyérrel, mert ha nem sikerül, akkor óriási tömegek indulnak meg majd Európa felé már nemcsak a jobb élet reményében, hanem a túlélésért, és

akkor az a migráció, ami eddig volt, az egy gyermekmese lesz ahhoz képest, ami ezután következik.

Orbán Viktor kijelentette: Magyarország nem fogad el olyan brüsszeli döntéseket, amelyek gazdaságilag ésszerűtlenek, és amelyek olyan áremelkedést jelentenének, hogy lehetetlenné tennék a teljes mezőgazdasági kapacitás kihasználását. Magyarország egy tízmilliós ország, de ha jól gazdálkodnak, húszmillió embert tudnak élelemmel ellátni – magyarázta.

Közölte: de ehhez az kell, hogy

mindenfajta átgondolatlan intézkedésekkel, olyan szankciókkal Oroszország ellen, amelyek tönkreteszik a magyar gazdálkodást, egy atombombával érnek föl, ezekkel nem szabad megterhelni a magyar gazdaságot,

mert akkor nemcsak Magyarországot nem tudják ellátni, de nem tudják ellátni azokat sem, akik később „migránsként jelennek meg a határainkon”. A politika fontos, a háborút sem lehet figyelmen kívül hagyni, de a gazdaságban most ésszerű döntésekre van szükség, „mert egyébként nagy baj lesz”, és nem is Szerbiában és Magyarországon, hanem a világ más részein – mondta.

Arról is beszélt, hogy fontos törvény, hogyha van föld, akkor azt meg kell művelni, „föld műveletlenül nem maradhat, a gyümölcsös ápolatlanul nem maradhat, a munkát mindig el kell végezni”. Azt kívánta a vásáron megjelenteknek, hogy ezt az ősi törvényt sose hagyják figyelmen kívül, mert

nekünk, vidékieknek az a dolgunk, hogy az ország, a föld meg legyen művelve.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik