Gazdaság

Az ITM támogatott képzésekkel segítené új állásokhoz a Tungsram leépítésre váró dolgozóit

Bruzák Noémi / MTI
Bruzák Noémi / MTI

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye alapján a kormány fokozott figyelmet fordít a Tungsram csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalóinak mielőbbi elhelyezkedésére. A minisztérium a szükséges forrás biztosításával megteremti annak feltételeit, hogy az év végéig több ütemben elbocsátani tervezett foglalkoztatottak mielőbbi munkába állásukat megalapozó képzésekben vehessenek részt. A tárca intézkedésének köszönhetően a kormányhivatalok közreműködésével személyre szabott, álláskeresést ösztönző juttatást kaphatnak a Tungsram-dolgozók – írták.

A vállalat vezetésével való egyeztetések szerint a támogatottak a képzés idejére akár mentesülhetnek is munkavégzési kötelezettségük alól, azt a felmondási időszakban elvégezve még jobb eséllyel és lényegében kiesés nélkül dolgozhatnak tovább új foglalkoztatójuknál. Így még biztosabban teljesülhet az az alapvető törekvés, hogy a dolgozók ütemezett leépítésüket követően lehetőség szerint azonnal kenyérkeresethez jussanak.

A kormányhivatalok célzott szolgáltatásaikkal a szociális-jogi következmények kezelésében, az álláskeresésben és mielőbbi munkába állásban segítik a munkavállalókat. Felvételükhöz a már futó programokban is többféle állami támogatást igényelhetnek leendő munkaadóik. A vállalat vidéki telephelyeinek otthont adó városokban a csoportos leépítésben érintett létszámnál több üres álláshelyet tartanak nyilván, ami nagyban megkönnyítheti, felgyorsíthatja a dolgozók újbóli munkába állását.

Mint ismert, a Tungsram leáll a hagyományos lámpagyártással, és 1600 dolgozóját küldi el a közeljövőben.

Kapcsolódó
Felhagy a hagyományos lámpagyártással a Tungsram, 1600 ember veszíti el a munkáját
A tervezett lépések 1500 ember munkájának megmentését jelentik, ugyanakkor körülbelül 1600 fős tervezett létszámleépítéssel járnak az év végéig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik