Gazdaság

Mítosz, hogy olcsón vesszük az orosz gázt

Czarek Sokolowski / AP / MTI
Czarek Sokolowski / AP / MTI

Miközben a kormányzat már tavaly a kedvező árral kampányolt a Gazprommal kötött hosszútávú szerződés mellett, és a háború kitörése óta ez a narratíva még hangsúlyosabb lett. Ám Magyarország nemcsak a korábbiakhoz, hanem más országokhoz képest is nagyon sokat fizet az orosz gázimportért – írta a G7.

Februárban köbméterenként nagyjából 394 forintos átlagáron érkezett Magyarországra az orosz földgáz. Ez szinte pontosan a hatszorosa annak, amennyit a lakosság fizet ugyanezért, és több mint a hétszerese az egy évvel korábbi szintnek. A gázárak elszállása nem újdonság, az orosz import nagyon durva drágulása azonban abból a szempontból mindenképp érdekes fejlemény volt, hogy a kormányzati kommunikációban nagyon nagy hangsúlyt kapott az elvileg erre alapozott rezsicsökkentés. A szakportál már januárban bemutatta, hogy a kormány által hangoztatott olcsó orosz gáz csak mítosz, februárra pedig az Oroszországból érkező import ára még a tőzsdei jegyzéseket is felülmúlta. Persze ettől még előfordulhatna, hogy nemzetközi összevetésben jó áron kapjuk az orosz gázt, februárban azonban ez nagyon nem volt így.

Az Eurostat adataiból tizenegy uniós tagállamnál lehet megmondani, hogy mennyi volt az adott hónapban az orosz importgáz átlagára. Ezek közül pedig februárban kizárólag Litvániában volt magasabb, mint Magyarországon. Az eltérések ráadásul esetenként kifejezetten jelentősek. Több olyan régiós ország is van, amely az Eurostat adatai alapján hazánknál sokkal kevesebbet fizetett az orosz gázért. Az elég kis mennyiséget beszerző szlovének negyed-, a románok és a csehek pedig harmadáron vásároltak Magyarországhoz képest. A hazai ár az uniós átlagot is bő negyedével haladta meg.

A lapnak nyilatkozó szakértők szerint a magyarázat valószínűleg az, hogy a Gazprom országonként eltérő árképletet használ, tehát az egyes országoknak más és más módon határozza meg az aktuális árat. A gázár függhet attól, hogy a Gazprom által alkalmazott díj milyen időeltolódással követi a piaci jegyzéseket, de attól is, hogy mihez kötik az orosz gáz árát.

Kiemelt kép: Csővezetékek a Gaz-Sytem S.A. földgázszállító vállalat telephelyén, a Varsó melletti Rembelszczyznában 2022. április 27-én. A Gazprom orosz gázipari holding ezen a napon leállította a gázszállítást a bolgár Bulgargaz és a lengyel PGNiG vállalatnak, mivel nem fizettek rubelben a megállapított határidőn belül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik