A hospice-t ismerők jól tudják, hogy a Magyar Hospice Alapítvány nem csak a betegekkel, hanem a hozzátartozókkal is törődik a daganatos betegek életvégi egészségügyi ellátása során. Tevékenysége most új szolgáltatással bővül, amely lehetővé teszi, hogy a beteg még életében megkönnyítse ittmaradó szeretteinek a helyzetét – írja az alapítvány közleményében.
Dr. Muszbek Katalin, az alapítvány orvos igazgatója hangsúlyozza, hogy a szemléletformálás az alapítvány elmúlt 30 évében mindvégig fontos volt, ez bővül ki most ezzel a fontos területtel, ráadásul nem csak a daganatos betegek számára. Ahogy a fejlettebb országokban már a hospice-ellátást sem csak daganatos betegek érhetik el.
Az új szolgáltatás a betegek, a hozzátartozók, illetve az egészséges érdeklődők számára nyújt információt, illetve tanácsadást például
- az örökség,
- a temetés,
- az egészségügyi kérdések,
- a gyámság vagy
- a digitális hagyaték kérdésében.
A Magyar Hospice Alapítvány betegellátó tevékenysége során számos esetben kérdezik daganatos betegek vagy hozzátartozóik, hogy Az életvégi tervezés erre is választ adhat, hiszen az előzetes egészségügyi rendelkezést a törvény lehetővé teszi. A Magyar Hospice Alapítvány immár saját égisze alatt nyújthat orvostanácsadást a rendelkezés megírásához, és segédletet az életvégi felkészüléshez. A szolgáltatás – ahogy a Magyar Hospice Alapítvány minden szolgáltatása – ingyenes. Az alapítvány többek között támogatásokból és az adó 1% felajánlásokból tudja biztosítani térítésmentes szolgáltatásait és azt, hogy minél többen méltó módon készülhessenek fel az elkerülhetetlenre.
Életvégi tervezés – Karolina története
Karolina rendkívül aktív életet élő, fiatalos asszony volt, a hetvenes évei második felében járt, boldogan unokázott. Volt azonban egy mániája: amióta a férjét elvesztette, egyre csak az foglalkoztatta, hogy mindent előre elrendezzen maga körül, hogy egy súlyos betegség, demencia vagy hirtelen halál esetén megkönnyítse a családja helyzetét.
Szinte minden családi ünnepen előhozott egy-egy ilyen kérdést, de mivel a fiatalok inkább elhessegették a kényelmetlen témát, ezért mindent szépen leírt. Papírra vetette az elképzeléseit arról, hogy milyen idősgondozást fogadna szívesen, ki lehetne a gondnoka, ha már nem tud belátással dönteni az ügyeiről, vagy mi történjen az unokák számára készített naplóival, történeteivel.
Amikor kiderült, hogy rákos, és egy gyors lefolyású daganat támadta meg, megbeszélte a családdal, hogy nem akar kezeléseket. Igyekezett úgy élni tovább, mint korábban, persze a gyerekei többször látogatták, és hozták-vitték, ahová kellett. Fontolgatták a hospice-ellátást is, érdeklődtek a lehetőségekről, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodniuk. Úgy vélték, van idejük, Karolina még egyedül lakott, ellátta magát, a kocsiig is le tudott menni a második emeletről. Ám mégsem került a hospice-ba, mert – valószínűleg egy áttét következtében – hirtelen meghalt. Egyik napról a másikra.
A gyerekeknek, az unokáknak először a sokkal kellett megbirkózniuk, a hirtelen veszteséggel. Ez ilyenkor mindig együtt jár a lelkiismeret-furdalással, és a mardosó hiánnyal, amelyet már nem tudunk bepótolni: „Miért nem mentem fel hozzá tegnapelőtt is, pedig meg akartam kérdezni, hogyan is volt apám halála? Jó lett volna, ha tudunk erről beszélgetni egyszer” – marcangolta magát rögtön a fia.
Szerencsére hamar előkerült Karolina dossziéja a tervekkel, a hivatalos és a teljesen privát rendelkezésekkel, kérésekkel. Ez sokat segített a gyermekeinek, hogy némi kapaszkodót találjanak a káosz közepette, és elöntötte őket a hála. Hiszen Karolina mindenről gondoskodott előre, így határozott léptekkel járhatták végig a temetés, a hagyaték és az egyéb apró-cseprő ügyintézések útját.
Megnyugtatta őket, hogy mindent úgy szervezhettek, ahogy Karolina akarta, ez pedig egészen olyan érzés volt, mintha még fogta volna a kezüket.
