Gazdaság

Rács mögött is Schadl György a végrehajtók elnöke

Egyelőre nem tudni, mikor lesz tisztújítás.

A Népszava a felügyelő hatóságot kérdezte arról, mikor lesz új elnöke a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnak (MBVK), amelyet  hivatalosan továbbra is Schadl György vezet, noha letartóztatását a napokban hosszabbították meg augusztusig súlyos bűncselekmények gyanúja miatt.

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) erre nem válaszolt, csak annyit közölt a lappal, hogy múlt héten „magas szakmai szempontrendszer alapján” 35 új végrehajtót neveztek ki.

A további szakmai lépésekről időben fogjuk tájékoztatni a közvéleményt

– írták. Az SZTFH egyébként a nemrég kinevezett új végrehajtóktól azt várja, hogy munkájuk legyen: jogszerű, szakszerű és empatikus. 

A lap az MBVK-t is többször is kérdezte a tisztújításról, de nem kapott választ. Ligeti Miklós a Transparency International (TI) jogi igazgatója ugyanakkor úgy vélte: legalább az elvárható lenne Schadl Györgytől, hogy az ellene folyó büntetőeljárás idejére felfüggessze elnökségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik