Sokszor elismételték ezt az állítást magas rangú orosz vezetők az elmúlt hónapokban, köztük Vlagyimir Putyin orosz elnök is, aki többek között erre hivatkozva indította el a teljes körű inváziót Ukrajna ellen.
A térség neutralitása védelmi szempontból az oroszok szerint kulcsfontosságú: amennyiben Ukrajna csatlakozna a transzatlanti katonai szövetséghez, a frontvonalak a Kárpátoktól egy nehezen védhető, 2300 kilométeres sík területre mozdulnának el. Ráadásul az ukrán határ mindössze 300 kilométerre van Volgográdtól, mely az egész Orosz Föderáció működése szempontjából kiemelt jelentőségű település. A város a Volga partján fekszik, és a folyón keresztül jutnak el nélkülözhetetlen nyersanyagok a Kaszpi-tengertől Moszkvába. Ukrajna nyugati integrációjával a volt szovjet tagállamok részvételével megalakult Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) is védhetetlenné válna: Fehéroroszországot három oldalról ölelnék át a NATO tagországai.
Ukrajna 2019-ben alkotmányba foglalta, hogy az ország stratégiai céljai között van a NATO- és EU-csatlakozás, ami Oroszországra nézve valóban egzisztenciális fenyegetés lenne, de elsősorban nem biztonságpolitikai szempontból. A védelmi szempontok csak annyiban lehetnek legitimek, ha orosz nézőpontból a NATO-ra mint fenyegető szövetségre tekintünk. Márpedig 1997 májusában a NATO és Oroszország alapokmányban kötelezte el magát amellett, hogy nem tekintik egymást ellenfélnek, nem beszélve arról, hogy a nyugati katonai szövetségnek elemi érdeke, hogy elkerülje a direkt fegyveres konfliktust egy atomhatalommal szemben.
Egy működő, nyugatos ukrán államnak az energiapolitikai függetlenség jelenthetné az alapját, ráadásul Ukrajna lappangó földgáz-nagyhatalomként akár Oroszországgal is konkurálhatna az európai energiapiacon.
Európai olajállam
Az orosz gazdaság világgazdasági szempontból teljességgel jelentéktelen, kivéve az olaját és a földgázt
– nyilatkozta Jason Furman harvardi közgazdász, Barack Obama elnök korábbi tanácsadója, aki egy „nagy benzinkútnak” nevezte Oroszországot. Amennyire komoly fenyegetést jelent Oroszország a Nyugatra nézve katonailag, annyira elhanyagolható a globális gazdasági súlya: míg az ország területét és népességét tekintve is a legnagyobb Európában, addig gazdasága csak az ötödik legnagyobb. Az orosz gazdaság mérete Spanyolországéval egyezik meg, ráadásul az elmúlt nyolc évben a növekedés alacsonyabb volt a világgazdasági átlagnál, mára az átlagos magyar életszínvonal is meghaladja az oroszét.
Az orosz gazdaságot az energiaexport tartja működésben. 2019-ben az olaj és a gáz Oroszország exportjának 60 százalékát tette ki, a becslések szerint az energiaszektor az ország bruttó hazai termékének (GDP) akár 25-30 százalékát is adhatja. Ez a szövetségi költségvetés bevételeinek közel 40 százaléka.
Oroszország a világ második legnagyobb olajtermelő országa, mellyel a teljes Arab-félszigetet, így Szaúd-Arábiát is megelőzi, továbbá Szibériában van a Föld legnagyobb földgáz tartaléka, mely a bolygó földgáz-készletének 24 százalékát teszi ki.
– Az orosz gazdaság fejlődése, megtorpanása vagy éppen recessziója mindig összefüggésben van azzal, hogyan változik a világpiacon az energiahordozók ára. Egyértelmű, hogy
Oroszország exportbevételeinek jelentős százaléka ezekből a nyersanyagokból származik, azonban ez az energia, ami meleget, fűtést, világítást eredményez nekünk, az oroszoknak egyben taktikai fegyver is
– értékelt lapunknak Holoda Attila energetikai szakértő, az Orbán-kormány egykori energiaügyi helyettes-államtitkára, aki 23 évig dolgozott a Molnál, és a Magyar Bányászati Szövetség elnöki pozícióját is betöltötte.
Oroszország és Európa kölcsönösen kitett egymásnak az energiapiacon. Jelenleg az Európai Unió Oroszország legnagyobb kereskedelmi partnere, ráadásul az orosz gázexport mintegy 70 százaléka és az olajexport fele érkezik Európába, ugyanakkor az EU gázkészletének 39 százaléka érkezik az oroszoktól, amitől jóval elmarad a második Norvégia a maga 27 százalékával.
Holoda Attila szerint a megemelkedett európai kitettség oka, hogy az oroszok nagyon megbízható eladók voltak mennyiségben, minőségben és ár tekintetében egyaránt, ráadásul a vezetékes gáz még mindig olcsóbb, mint cseppfolyósított gázt importálni. Oroszországnak mára kellő pénzügyi tartaléka lett ahhoz, hogy megindíthassák a háborút, és láthatóan az energiapiacon nem tudnak ellenük hatékony embargókat és szankciókat alkalmazni.
Az EU országai közül Németország kitettsége különösen jelentős: ők a gázszükségletük kétharmadát látják el orosz gázzal, ami fontos függést jelent, hiszen az országban a 2011-es fukushimai katasztrófa után leállították az összes atomerőművet, és 2030-ra tűzték ki az energiaszektor teljes szénmentesítését. Valamennyi európai ország számára kiemelten fontos erőforrás a gáz, hiszen a megújuló energiára való átállás lassan halad, ellenben a lényegesen szennyezőbb szénenergiáról egyre többen váltanak gázra.
„Az oroszok kicsit elaltatták Európát. Senki sem feltételezte, hogy visszajön a szovjet időszakból ismert gáz- és olajfegyver, és hogy zsarolni fogják Európát, hogy elzárják az energiaszállítmányokat” – mondta Holoda, majd hozzátette, hogy Németország a háború kitörése után tárgyalt Katarral, ahol ígéretet tettek, hogy növelik az LNG (cseppfolyósított gáz) termelésüket, és az Egyesült Államokkal megállapodtak, hogy majd 15 milliárd köbmétert fognak szállítani, azonban az EU-ban egy 40 százalékos energiaszükségletet (Európának a kitettsége 170-200 milliárd köbméter évente) nem lehet egyik pillanatról a másikra pótolni.
A gázexport ukrán-semlegesítése
Az orosz állam működése a sikeres energiapolitikán nyugszik, azonban a gázvezetékek sokáig kizárólag Ukrajnán keresztül vezettek Európába. A gázvezetékek még a szovjet időkben épültek, Ukrajna függetlenedése óta viszont komoly tranzitdíjat szabott ki az orosz gázra.
– Oroszország mindig is elvárta a volt szovjet tagköztársaságoktól, hogy – mondjuk úgy – „oroszbarátok” legyenek. Amikor jött valaki, akinek nem tetszett annyira ez az orosz kapcsolat, és az orosz birodalmi elképzelések, akkor Oroszország jellemzően az energiahordozók ára mentén vágott vissza – értékel Holoda. A két ország többször is konfliktusba került a földgáz ára miatt. Az ukránok 2005-ig jóval kedvezőbb áron kaptak földgázt az oroszoktól, amiért ők cserébe elvárták, hogy az orosz érdekszférában maradjanak. Amikor a nyugati orientáció irányba történt elmozdulás, az oroszok megemelték a gázárt.
– 2009-ben a felek nem tudtak megállapodni a gáz árában, miután az oroszok közölték, hogy a tranzitot biztosítják ugyan a kontinensre, de magának Ukrajnának nem adnak el földgázt. A téli időszakban a hiányt az ukránok nem tudták máshonnan pótolni, ezért vettek el a vezetékből, hiszen az emberek mégsem fagyhatnak meg. Ekkor az oroszok elzárták a gázt, bízva abban, hogy majd az EU nyomást gyakorol az ukránokra. Ez volt az első olyan demonstrációja az orosz gázfegyver használatának, ami lehetett volna figyelmeztetés az Európai Uniónak – vélekedik Holoda.
A túl nagy függést Ukrajnától idővel kezdték megelégelni az oroszok. 2004 és 2005 között az Európába érkező orosz gáz 80 százaléka Ukrajnán keresztül jutott a kontinensre, de a kedvezőtlen, oroszellenes ukrán belpolitikai események (narancsos forradalom) hatására az oroszoknak egyre fontosabbá vált az alternatív útvonalak felrajzolása.
Elképesztő ütemben kezdték építeni az új gázvezetékeket: a Jamal Európa, az Északi Áramlat 1 és 2 (utóbbit a németek a háború miatt idén leállították) a Balti-tengeren, míg a Kék Áramlat, a Déli Áramlat és a Török Áramlat a Fekete-tengeren keresztül szállít gázt a kontinensre. Tavaly már csak az Európába érkező orosz gáz 25 százaléka haladt át Ukrajnán, amely jelentősen megvágta az ország amúgy is gyengélkedő gazdaságának egyik legfontosabb bevételi forrását.
Ukrajna az európai energiapiac előszobájában
A két ország közti érzékeny energiapolitikai kapcsolatot tovább bonyolítja, hogy a 2010-es években Ukrajna komoly lépéseket tett az energiafüggetlenség útján. Az oroszbarát Viktor Janukovics vezette kormánynak az átfogó gazdasági reformprogram keretében ugyanis sikerült csökkentenie Ukrajna Oroszországból származó gázimportját, amely a 2011-es 45 milliárd köbméterről 2013-ra mindössze 28 milliárd köbméterre csökkent. Az eredeti terv szerint 2020-ra teljesen megszüntették volna az orosz gázimport.
Az ukrán politikai vezetés mindig is erőltette, hogy minél magasabb legyen az ország saját kőolaj- és földgáz-kitermelése, ugyanis évente 50 milliárd köbméter földgázt használnak el.
Ukrajna még a szovjet berendezkedés idején alapvetően a mezőgazdasági termelést adta a nagy Szovjetunió részére, és a mai napig a világ legnagyobb gabonatermelői közé tartozik. Volt egyfajta leosztás, hogy ki mit csinál. Az ukrán kőolaj- és földgáz-kutatást annyira nem erőltették, inkább az oroszországi területeken, a szibériai és tatárföldi részeket fejlesztették jobban. Pedig az ukránoknak voltak elérhető készletei, csak nem kaptak erre pénzt
– mondja Holoda.
Az ukrán energiafüggetlenség ígérete egy friss felfedezésen alapult, ugyanis a Fekete-tengeren feltáratlan mélytengeri földgázmezőket találtak 2012-ben. Az Ukrán Állami Földtani és Ásványi Erőforrások Szolgálata szerint 2,3 billió köbméter található itt, melynek nagy része a Krím-félsziget mentén koncentrálódik. Ez az összes ukrán energiahordozó mintegy 40 százaléka.
Holoda elárulta, hogy a Fekete-tenger az elmúlt száz évben meglehetősen alul kutatott térségnek számított, ugyanis nem nagyon feltételezték, hogy a mélytengeri környezetben olyan nagy készletek vannak. A friss kutatási eredmények viszont egyből felértékelték a Krím-félszigetet, Odessza térségét, és úgy általában a Fekete-tenger partvidékét. Hozzáteszi, hogy ezek a számok még a prognosztikus vagyonbecslés kategóriájában vannak, ugyanakkor megemlíti, hogy már létezik egy konkrét kutatás a román oldalon, melynek az analógiájára meg lehet nézni, hogy hasonló földtani szerkezetek vannak-e a Fekete-tengeren másutt is, melyek tartalmaznak szénhidrogént és földgázt. Mivel az ukránoknál ugyanaz a képződési terület, mint a román oldalon, valószínű, hogy a készletek jelentősek.
A Naftohaz ukrán állami vállalat szerint az ország akár 20 billió köbméter kitermelhető nem hagyományos gáz készlettel is rendelkezhet, a leginkább nyersanyagban gazdag lelőhely pedig az ország keleti régiójában van. Az úgynevezett nem hagyományos szénhidrogének (ilyen a palagáz is) kitermelése az elmúlt évtizedekben ért el technológiai áttörést, így könnyen lehet, hogy jelentős energiatartalékokat rejt magában az ország.
Holoda szerint Ukrajna ezen a téren azért lehet erősebb pozícióban, mint mondjuk a szintén palagázkészlettel rendelkező Magyarország, mert a poltavai, keleti régióban a lakott területek sűrűsége sokkal alacsonyabb, ráadásul 5-6 ezer méter mélységben hatalmas előfordulások vannak az országban.
Ukrajna azonban nem rendelkezett a kellő technológiai felkészültséggel ahhoz, hogy saját maga kezdje el a mély fekvésű medencékben levő beszorult gáz, és a Fekete-tengeri mély tengerekben található földgáz tartalékok kitermelését. Mivel orosz vállalatok sem rendelkeztek a feltáráshoz szükséges tudással, jellemzően nyugati, nemzetközi nagyvállalatok pályáztak a feladatra. 2012 augusztusában az ExxonMobil, a Shell és az OMV elnyerte az ukrajnai szkifszki mélytengeri lelőhely feltárásának jogát. A következő két évben számos további, eddig példa nélküli szerződést írtak alá: a brit-holland Shellhez és az amerikai Chevronhoz két szárazföldi gázvidék feltárásának joga került, míg az olasz Eni a Fekete-tengeri, sekélytengeri blokk munkálatait vezette volna. A négy megaprojekt közül a legígéretesebb a szkifszki lelőhely volt, amelynek kitermelési ideje akár 50 év is lehet.
Holoda elmondta, hogy tisztább gazdasági és jogi környezetben még több jelentkező tűnt volna fel a térségben. Az országba érkező nyugati tőkéről, és technológiáról úgy nyilatkozott:
Mi azt szoktuk mondani az olajiparban, hogy csak magára a kutatásra kell szánni egy 5 és 10 év közötti időt, és csak utána lehet felfejleszteni a mezőket.
Szerinte ugyanakkor ez nyilván pénzkérdés, minél több pénze van az embernek, annál gyorsabb ez a folyamat. Ukrajna ebből a szempontból elég sok hiátussal küzd. A jogi és gazdasági biztonság hagy kívánnivalót maga után. Korábban előfordultak olyan esetek, amikor ugyanarra a területre több vállalkozó is kapott kitermelési koncessziót – mondta Holoda, hozzátéve, az oroszok nyilván sokat tettek azért, hogy a jogi, gazdasági stabilitás ne jöhessen létre.
A projektre vonatkozó termelésmegosztási megállapodást a tervek szerint 2014 februárjában írták volna alá, azonban 2013 novemberében politikai válság tört ki Ukrajnában.
Katonai erővel alakított energiapolitika
A Krím 2014-es annektálásával Ukrajna elvesztette a fekete-tengeri olaj- és gázlelőhelyek 80 százalékát – mondta Sztyepan Kubiv egykori ukrán gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszter, miután Oroszország bevonult és átvette az irányítást a félsziget fölött. Az Exxon ezután felfüggesztette a tevékenységét a területen, és a Shell is felhagyott a kelet-ukrajnai palagáz-kitermeléssel, miután a lelőhelyek jelentős része a szeparatistákhoz került.
Amennyiben az oroszok nem vonulnak be, máshogy is alakulhatott volna az ukrán energiapolitika. A fekete-tengeri lelőhelyek felfedezése után Románia 2022 első negyedévében láthat neki a termelésnek. Amennyiben a projekt sikeres lesz, Románia képes lehet gázt exportálni olyan szomszédos országoknak, mint Magyarország, Bulgária vagy Ukrajna, amelyek mind érdekeltek energiaimportjuk diverzifikálásában.
– Putyin számára itt volt az ideje, hogy cselekedjen. Máskülönben a nyugati vállalatok valódi pénzt fektettek volna be, és akkor az Egyesült Államok nem adta volna fel ilyen egyszerűen a Krímet. Az ExxonMobil minimum arra késztette volna az amerikai kormányt, hogy keményebben védje az érdekeit – elemzi a Krím váratlan annektálását Mihajlo Honcsár, az energiapolitikával foglalkozó „Stratégia XXI” Ukrán Globális Tanulmányok Központja nevű agytröszt elnöke.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője tagadta, hogy a földgáznak bármi köze lett volna a Krím annektálásához, azonban Oroszország rövid távú célja feltehetően nem az volt, hogy hasznot húzzon a fekete-tengeri gázból, hanem az, hogy megakadályozza a nyugati vállalatok kitermelését, és ezáltal biztosítsa saját pozícióit az európai piacon.
Peszkov állításaival szemben az orosz külpolitikát régóta az energiapolitika határozza meg. Az orosz kormány 2003-ban fogadta el az Orosz Föderáció energiastratégiája 2020-ig című dokumentumot, melyben rögzítik, hogy az energiapolitika a bel- és külpolitika fontos eszköze. A gázcsővezetékek körüli konfliktusok nem csupán Ukrajnát érintették: az elmúlt bő 20 évben az oroszoknak Fehéroroszországgal, Grúziával, Litvániával és Türkmenisztánnal is az energiapolitika miatt vált feszültté a viszonya. Ezeket a konfliktusokat jellemzően politikai síkon rendezték: például 2010-ben Janukovics ukrán elnök az orosz haditengerészet krími tartózkodásának meghosszabbításáról döntött gázárkedvezményekért cserébe.
A földgáz-korszak vége maga alá temetheti Oroszországot
Ha tudnék olyan térképet mutatni, ahol láthatóak, hogy hol vannak Ukrajnában nagy kőolaj- és földgáz-előfordulások, majd ráraknám, hogy az orosz hadsereg mely területeket akarja elfoglalni, meglepően nagy átfedés lenne.
Épp a donyecki és a Fekete-tengeri vidék rendelkezik a legnagyobb potenciállal földgáz tekintetében. Ha ez az ukránoké marad, csökken a zsarolhatóság, másrészt pedig sokkal egyszerűbb, olcsóbb itt az európai térségben, vagy akár a Fekete-tengerből is új készleteket előállítani, mint Szibériában – értékelt Holoda, aki szerint Oroszország különösen érzékenyen reagál arra, ha új gázkészletet fedeznek fel Európában. Minden ilyen esemény megrengeti egy picit az orosz dominanciát, ahogy történt ez az amerikai palagáz-forradalom esetében.
2006-07 környékén az Egyesült Államok még nagyon komoly földgázimportőr volt, és az oroszok arra készültek, hogy cseppfolyósított földgázt fognak szállítani nekik. A palagáz-forradalom után erre nemhogy nem került sor, hanem a korábban beszállított katari LNG-t sem vette át az Egyesült Államok. Mára eljutott oda, hogy exportőrként van jelen a piacon, és jelenleg az Egyesült Államok a világ legnagyobb földgáztermelője úgy, hogy szűk 15 évvel ezelőtt még importálta a földgázt.
Holoda szerint a földgáz aranykorát éljük, mellyel Oroszország is tisztában van. Mindenki a földgázhoz igazítja a saját politikáját is, de már közeleg ennek a korszaknak a vége: a megújuló energiák erőteljes elterjedésével egy idő után az emberiség igénye (elsősorban a fejlettebb országokban) meg fogja követelni, hogy ne ezekből a fosszilis energiahordozókból álljon az energiatermelés.
Lehet olyan megfontolás az oroszokban, hogy nem akarják örökre magukhoz láncolni ezeket a területeket (Krím, Donbasz – a szerk.), de amíg a gáznak nem csökken a jelentősége – az elvárt vagy prognosztizált mértékben –, addig akadályozzák, hogy az ukránok megjelenhessenek domináns szereplőként ezen a piacon
– állítja Holoda. Szerinte az oroszoknak az is sokat segít, ha akadályozzák Ukrajna ilyen irányú fejlődését, például azzal, hogy háborús övezetet hoznak létre: Kelet-Ukrajnába nem fognak olyan technológiát vinni, amivel hozzáférhetnének ezekhez a készletekhez, legalábbis addig biztosan nem, amíg az ott dolgozók biztonsága nincs garantálva. Ugyanakkor Holoda azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy Ukrajnában az oroszok nekilátnak a készleteik bővítésének.
„Mindenki azt hiszi, hogy Oroszország olyan, mint egy nagy lufi: minél jobban megnyitom a csapot, annál több gáz jön, ha pedig elzárom annál kevesebb” – mondja Holoda, aki szerint az oroszok sem nagyon beszélnek arról, hogy már nem tudnak korlátlanul forrást biztosítani. A klímaváltozás következtében a szibériai örökös fagy vidékén nagyon komoly olvadások indultak meg, és már nem olyanok a telek, a nyarak, mint korábban. Ebből kifolyólag a tajga közepén új kőolaj- és földgázmezőket felfedezni, kutatási tevékenységet és termelést végezni, valamint vezetékeket építeni egyre nehezebbé válik.
Azok a lehetséges feltáratlan mezők, melyeket be tudnának kapcsolni a termelésbe, rendkívül problematikusak: az alulkutatott Kelet-Szibériában, az északi területeken, a Jamal-félszigeten, Murmanszkban, vagy éppen a távol-keleti kamcsatkai részen sokkal költségesebbek lennének a beruházások, ráadásul olyan komoly technológiaigényük is lenne, amivel nem rendelkeznek az oroszok. Holoda szerint ehhez képest a Fekete-tengeren kutatni, ha nem is leányálom, de sokkal könnyebb, így azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a közeljövőben a Krím-félsziget környékén nagyon komoly tengeri kutatásokat indítanak el az oroszok.
Holoda hozzáteszi, hogy a kialakuló forráshiányban közrejátszik, hogy az oroszok nagyon pazarolják a földgázt a belső piacon. A jelenség Magyarországon is probléma, de az itthoni rezsicsökkentés semmi ahhoz képest, amilyen olcsó Oroszországban a belföldi energia. Ahol alacsony az energia ára, ott jellemzően nagyon keveset fordítanak az energiahatékonyságra, azonban
– Oroszország a háborúnak ad egy olyan színezetet, hogy elnyomják az oroszokat Ukrajnában, és ezért be kell vonulni a donyecki medencébe. Ez egy nagyon szép dolog, de mindenki tudja, hogy a háborúknak legtöbbször valamilyen gazdasági háttere van. Leginkább a nyersanyaghoz való hozzáférés a lényeg, azon belül is a kőolajhoz és a földgázhoz, ami a legdominánsabb energiahordozó a világon. A háborúk 90 százaléka ilyen területek birtoklásáról szól, akár Oroszország, akár az Egyesült Államok a konfliktus kirobbantója – zárja gondolatait Holoda.
