Gazdaság

Bő 20 százalékkal drágultak az élelmiszerek átlagban az árkosárfelmérés szerint

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Az árkosárfelmérések 15 éves történetében még sosem mért 20 százalék fölötti éves drágulást a Privátbankár, májusban azonban ez is bekövetkezett. Azt írják, 27 ezer forint alatt már sehol sem ússzuk meg a nagybevásárlást, a margarin ára duplázódott, a kenyér, a sajt és a tojás ára is hatalmasat ugrott. A portál szerint egyre jobban látszik, hogy az árstop legfeljebb szépségtapasznak jó, ahogy azt is képtelenség megbecsülni, hogy milyen hatással van a többi termék árára.

Az Auchanban, az Intersparban és a Tescóban vizsgálták most is az élelmiszerárak alakulását, és azt találták, hogy hiába az árstop, a családi nagybevásárlás mind havi, mind pedig éves összehasonlításban hatalmasat drágult. Egyetlen hónap alatt is 5,4 százalékkal emelkedett az árkosár ellenértéke, tavaly májushoz képest pedig 21,3 százalékkal lett drágább a nagybevásárlás.  Ezzel megdőlt a januárban „felállított” 17,8 százalékos korábbi rekord – tették hozzá.

Májusban a 30 termékből álló minta-élelmiszerkosárért mindhárom áruházban több mint 27 ezer forintot kellett fizetniük, az átlagos kosárérték pedig 27 379 forint lett – úgy, hogy a három hónappal korábbi csúcs alig volt 26 ezer forint fölött. A különbség a legdrágább és a legolcsóbb áruház között mindössze 767 forint, ami ezen a szinten nem éri el a 3 százalékot sem. Nem egy-egy hipermarket húzza fel az átlagot, egyszerűen ez most a valós helyzet a hazai élelmiszerfronton – jegyezték meg.

A felmérés alapján voltak olyan áruk is, melyek olcsóbbak lettek:

  • kevesebbet kell most adni az almáért, mint egy hónapja (-13 százalék) vagy egy éve (-10,7 százalék).
  • Az előző hónaphoz képest valamelyest csökkent a sertésmájas és az ásványvíz ára is,
  • éves összehasonlításban egy akciónak köszönhetően a felmérésben szereplő tömény szeszesital is olcsóbb lett 8 százalékkal.

A havi áremelkedési listát a sajt vezeti, 21 százalékot meghaladó drágulással, de a banán, a krumpli, a kávé, a tea, a tészta, a párizsi, a tejföl és a margarin ára is több mint 10 százalékot ugrott egyetlen hónap alatt.

Ami a legjobban drágult:

  • a margarin az éves drágulást is toronymagasan vezeti, több mint kétszeresére ugrott az ára egy év alatt (+105 százalék).
  • 79 százalékkal drágább lett a sajt, mint tavaly, és
  • májusra berobbant a kenyérár-emelkedés is, 76 százalékkal drágább most a kenyér, mint tavaly májusban és
  • óriásit drágult a tojás is (+55 százalék).

Összességében a 30 termék több mint kétharmadának 10 százalék fölötti mértékben emelkedett az ára.

Az árstoppal érintett termékek ára a tavaly októberi szinten áll továbbra is, ez a tavaly májusinál az étolajnál 21, a csirkemellnél 30,8, a lisztnél 13,4, a cukornál pedig 8,4 százalékkal volt magasabb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik