Gazdaság

Árstop: kongatják vészharangot a baromfitartók

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Bárány László szerint azonnali segítség nélkül, július után teljesen leállhat az ágazat.

A csirketartóknak jelentősen nőttek a költségeik, de ők nem tudnak árat emelni – írja a Magyar Nemzet alapján az MTI. A lapnak a Magyar Broilerszövetség elnöke azt mondta, a július elsejéig érvényes árstopot valószínűleg túléli a csirkeágazat, de az intézkedés hosszabb távú fenntartása a termelés teljes leállásához vezethet.

Bárány László közölte, az elmúlt hónapokban az energiahordozók mellett a takarmányok is nagy mértékben drágultak. Az orosz-ukrán háború kitörése után az EU-ban percek alatt 20-23 százalékkal nőtt a gabona ára, az intenzív állattartásnál használt napraforgóolaj pedig a három-négyszeresére drágult.

A madárinfluenza miatt Európában hiány van csirkemellfiléből, Nyugat-Európában most 2300-2400 forint a csirkemell kilója, míg itthon, az árstop hatására, 1650 forint körül kerül a boltok polcaira.

A termelők joggal várnak valamilyen kompenzációt, hiszen a csirketáp legalább olyan drága, mint a kacsa- és libatáp, a gáz és az áram sem kerül kevesebbe – tette hozzá. 

Bárány László azt mondta, a támogatás egyik pillére lehetne az a 6,4 milliárd forintos uniós krízisalap, amely a kormányzat ígéretei szerint az állattenyésztést szolgálja majd. Főleg az abrakfogyasztó állatokat tartókat kellene támogatni az alapján, mennyi élő állatot tartanak, mekkora a súlyuk a magyar állattenyésztésben. Szerinte kedvezményes hitelre is szükségük lenne az állattartóknak és az igazoltan a magyar tenyésztőket ellátó takarmánykeverő üzemeknek, hogy fel tudják vásárolni az egyre dráguló gabonát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik