Gazdaság

Az orosz pénzügyminisztérium határozott nemet mond idén a hitelekre

Ettore Ferrari / MTI/EPA-ANSA/Pool
Ettore Ferrari / MTI/EPA-ANSA/Pool

Az orosz pénzügyminisztérium 2022-ben nem lép fel a hazai és külföldi hitelpiacokon – mondta a tárca vezetője. Anton Sziluanov szerint ez értelmetlen lenne, mivel a jelenlegi körülmények között az ilyen kölcsönfelvételeknek „kozmikus lenne” a költsége.

Az Izvesztyija című lapnak nyilatkozó pénzügyminiszter leszögezte, hogy „most nincs szükségünk hitelt felvenni a piacokon (…). Idén nem tervezünk belépni a hazai vagy a külföldi piacokra.”

Anton Sziluanov egyben emlékeztetett arra, hogy a hatóságok megváltoztatták a költségvetési politikát, és minden bevétel, amely a költségvetésbe kerül, „kiadásaik forrása, és forrása a belső és külső kötelezettségek kifizetésének”. Ennek keretében a kormány már korábban megváltoztatott egy addig érvényben lévő szabályt, és ezáltal az olaj- és gázbevételek már nem a Nemzeti Jóléti Alapba folynak be, hanem a költségvetés mindenkori szükségleteire fordíthatóak. (MTI/TASZSZ)

Kiemelt kép: Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter a 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságot, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport kétnapos csúcstalálkozójára érkezik Rómában 2021. október 30-án.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik