Gazdaság

Nagyon sok útfelújítás lesz idén

Varga György / MTI
Varga György / MTI

A Magyar Közútnál most újra a teljes körű felújítások kerülnek fókuszba, továbbá a cég 95 mérnökségének brigádjai is a burkolathibák megszüntetésére koncentrálnak, írja az állami cég a közleményében.

A kevésbé csapadékos szezon miatt a tél végén a burkolatállapotokat is kevésbé viselte meg az időjárás. A burkolathibákkal kapcsolatos kárbejelentések száma – ami az új hibákkal és az útállapotokkal egyenesen arányosan mozog – 2021 első két hónapjához képest 2022. január-februárban 33 százalékkal kevesebb volt, jelenti a cég. Azért, hogy ez a jövőben is így legyen, a napokban újra a teljes körű felújítások kerültek a középpontba.

Tavaly évtizedes rekordot döntött a Magyar Közút, ugyanis közel 1280 kilométernyi, főleg mellékút felújítása indulhatott el, míg idén a rekordhoz képest is további 15 százalékkal több, mintegy 1500 kilométernyi úton kezdődhetnek el az átfogó beavatkozások 300 milliárd forintot meghaladó értékben.

„A tél végével a Magyar Közút 95 mérnökségének brigádjai a lokális és nagyfelületű burkolatjavításokra fókuszálnak. A kátyúzási munkákra közel 90 ezer tonna aszfalt felhasználását tervezték be 2022-ben, csaknem 9 milliárd forint értékben. Ezen kívül alvállalkozóikon keresztül végzett lokális burkolatjavítási munkákra közel 3 milliárd forintot fordítanak majd idén. A Magyar Falu Útfelújítási Program keretében pedig 2021-hez képest 5,5 milliárd forinttal többet, 16,5 milliárd forintot használhatnak fel idén burkolatfelújtásra.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik