Gazdaság

Idén tíz százalék felett nőhetnek keresetek

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI

A minimálbér és a garantált bérminimum emelése “határozottan, katonásan” nyomást gyakorol a magasabb keresetekre is, átlagosan két számjegyű, 10 százalék feletti növekedéssel lehet számolni az idei évre – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán. Mint ismert, húsz százalékos emeléssel 200 ezer forintra nőtt a minimálbér és 260 ezer forintra a garantált bérminimum idén januártól.

– A megemelt bérek kifizetéséhez a kormány a munkaadóknak adókedvezmények formájában nyújt segítséget, mert egyelőre “piaci alapon” a gazdaság még nem tart ott, hogy a magasabb kereseteket biztosítani tudja – mondta Bodó.

A politikus szerint a válság átrendezte a munkaerőpiacot, ugyanakkor a regisztrált álláskeresők száma továbbra is 250 ezer fő alatt van, az országban pedig 4,7 millióan dolgoznak. Elmondása szerint egyre több szakemberre van igény az informatika területén, és valamennyi szakmában, az áruházi dolgozótól a parkolóőrig szükség van számítástechnikai eszközök használatára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik