Gazdaság

Egy 19 éves vállalkozó félmilliárdért happolt el belvárosi irodákat a főváros elől

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Egy visszatérő vásárlónak számító ügyvéd, egy fuvarozó és egy 19 éves dunaharaszti vállalkozó halászta el a fideszes vezetésű V. kerület eladásra kínált, értékes, belvárosi ingatlanjainak többségét a főváros elől – értesült a Népszava.

A lap a cikkében emlékeztet, az V. kerület esélyt sem adott a fővárosi önkormányzatnak, hogy élhessen elővásárlási jogával a tavaly októberben meghirdetett és januárban már el is adott 1 milliárd forint összértékű ingatlanok esetében.

A Fővárosi Közgyűlés a múlt héten döntött arról, hogy a dobra vert lakások, irodák, raktárak esetében megpróbál élni elővásárlási jogával, és megvesz a csomagból nyolc, összesen 850 millió forintért elkelt ingatlant. Csakhogy a fővárosi Fidesz-frakció azt állította, hogy az ingatlanok tulajdoni lapjára már be is jegyezték az új tulajdonosokat, így tőlük már csak perrel vehetők vissza az ingatlanok.

A Népszava szerint ez így is van, a három ingatlancsomagból kettőnél már megjelentek a bejegyzések.

A lap azt írja, a főváros által kiválasztott nyolc ingatlanból ötöt egy dunaharaszti takarító vállalkozás, a Top Full Clean Kft. vásárolt meg összesen 574,2 millió forintért. A cég tulajdonosa az Opten cégnyilvántartása szerint egy 2002-ben született, azaz 19 éves dunaharaszti nő.

Jól megy a vállalkozásnak, hiszen 2019-ben és 2020-ban is 335 milliós forgalmat ért el, de nem teljesen egyértelmű, miért van szükségük például egy 560 négyzetméteres, V. kerületi, Aulich utcai irodára. A fővárosi vagyonkezelő értékbecslése szerint az ajánlott és a piaci ár közötti különbség különösen ebben az iroda esetében szembetűnő: 587 ezret fizettek egy négyzetméteréért, miközben a környéken az 1,1 millió forint a jellemző, de a hirdetések között akad 1,5 milliós tarifa is.

Az önkormányzat ennek ellenére nagyon gyorsan rábólinthatott az ajánlatra, hiszen a tulajdoni lapra már december 21-én bejegyezték új tulajdonosként a takarítókat.

A cikkben megjegyzik, hasonló volt a menetrend a fenti csomaggal együtt dobra vert három másik ingatlan, a Semmelweis utcai, 201 négyzetméteres iroda és az egyben eladott két, Arany János utcai ingatlan esetében is. A Semmelweis utcaiért egy székesfehérvári fuvarozó cég ajánlott 117,6 milliót a főváros által becsült 225 millió helyett, de az új tulajdonos még nem jelent meg a tulajdoni lapon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik