Gazdaság

Nemigen panaszkodtunk a banki díjakra attól, hogy tájékoztatnak minket

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Egy uniós irányelv alapján a bankoknak kimutatást kell küldeniük az ügyfelek részére a banki költségekről. Mint az Azépénzem.hu emlékeztett, az első egész éves kimutatást idén januárban kellett kiküldeniük a bankoknak, a következő levél a következő hónapban érkezik.

Ez a tájékoztatás bankszektor szinten egységes, így – elvileg – könnyebben össze lehet hasonlítani a költségeket. A díjkimutatásból az persze nem derül ki, hogy drága-e a bankszámlánk. A költségeket a bankolási szokásaink és a számlacsomag határozza meg. Mindenesetre a díjkimutatást megéri összehasonlítani más számlacsomagok kondícióival, és olcsóbbra váltani, ha találunk jobb ajánlatot.

A portál által megkérdezett bankok szerint azonban egyelőre nemigen jellemző, hogy ezzel a lehetőséggel tömegével élnének a számlatulajdonosok, hiszen

  • nem nőtt a bankváltási hajlandóság,
  • nem panaszkodtak a túl magass díjakra,
  • nem voltak érdemi reakciók, kérdések.

Előfordul az is, hogy az ügyfél nem érti, miért kapott kimutatást, van-e vele dolga, illetve hogy nem tudja, pontosan milyen díjak szerepelnek a listában.

Egyetleb bank jelezte csak, hogy az értesítők óta mintha tudatosabbak lennének a számlatulajdonosok, de náluk sem nőtt meg a bankváltások száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik