Gazdaság

A bankok a hiteleket gyorsan drágítják, de a betétekre szinte nem is fizetnek kamatot

Róka László / MTVA
Róka László / MTVA

A felpörgött inflációtól és a történelmi mélypontra gyengülő forinttól félve a Magyar Nemzeti Bank bő két hét alatt négyszer is emelte az irányadó kamatot. De ez a kereskedelmi bankokat nem hatja meg, legalábbis egyoldalasan reagáltak: a hiteleket gyorsan drágították, a betétekért náluk elhelyezett pénzekre viszont igazából nem fizetnek többet.

Nem is áll szándékukban a bankoknak magasabb kamatot fizetni a lekötött betéteinkre, hiszen nincsenek rákényszerülve. Ráadásul egyre többet keresnek vele, a hitelkamatok ugyanis közben meredeken emelkednek – mutat rá az azénpénzem.hu.

A betéti kamatok hirdetménye a pénzintézetek többségénél évek óta nem változott, miközben idén nagyot fordult a világ. Az októberi 6,5 százalékos infláció – a novemberi adat ezen a héten jön ki, az októberinél magasabb áremelkedésre számítanak elemzők, ahogyan decemberben is – mellett egyre jobban értéktelenednek el a megtakarításaink a 0,01 százalékos betéti kamatok mellett, hívja fel a figyelmet a portál. Sőt, jövőre 5 százalék körüli átlagos inflációra számít a jegybank, vagyis tovább veszít reálértékéből az a pénz, amely a bankban parkol.

„A betéti kamatok mozdulatlanságának persze van magyarázata. A bankok ugyanis fürdenek a likviditásban. A különféle támogatott lakossági és vállalati hitelek formájában hatalmas mennyiségű pénzt öntött az elmúlt években a piacra a kormány és főleg a jegybank. Ráadásul a lakosság a nulla közeli kamatok ellenére is bankbetétbe teszi a pénze egy részét. Igaz, az otthon tartott készpénzállomány is óriási mértékűre duzzadt. Az MNB adatai szerint szeptember végén 5820 milliárd forint készpénz volt a lakosság kezében. A forint bankbetétek állománya pedig 10240 milliárd forintra nőtt a június végi 10074 milliárd forintról. Ebből 8916 milliárd forint hevert lekötetlenül, vagyis az emberek mindössze 1324 milliárd forintot kötöttek le.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik