Gazdaság

Gyengült kissé a forint a kamatdöntést követően

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi kamatdöntő ülésén 30 bázisponttal 2,4 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Elemzők 30-50 bázispontos emelést vártak, a tényleges döntés a várakozások alsó határával egyezett meg.

Az eurót 368 forint közelében jegyezték a délelőtt folyamán, majd nem sokkal a kamatdöntés előtt 366 forint alá ment le a jegyzés. Negyed órával a kamatdöntést követően pedig 366,9 forinton jegyezték az eurót. Az eurót kora reggel 367,87 forinton jegyezték, 14:15 órakor pedig 366,82 forinton.

Az euró idei legmagasabb jegyzése november 23-án volt 372,13 forinton. A jegybank azóta az alapkamat emelése mellett számos más monetáris szigorító eszközt is igénybe vett az infláció megfékezése érdekében, hangsúlyozva, hogy monetáris politikája az árstabilitás megőrzésére irányul és nem árfolyamcélt követ. Az alapkamat a monetáris szigorítás idén júniusi megkezdéséig tavaly július óta 0,60 százalékon állt.

Kedd kora délutáni jegyzésén a forint 1,7 százalékkal állt erősebben az euróval szemben az idei leggyengébb árfolyamához képest. A dollárral és a svájci frankkal szemben is november 23-án alakult ki a forint idei leggyengébb árfolyama. A dollárral szemben 330,95 forintos, a frankkal szemben 354,69 forintos jegyzésen. A forint kedden kora délután 2,2 százalékkal állt erősebben a dollárral és 1,0 százalékkal erősebben a svájci frankkal szemben idei leggyengébb árfolyamához képes.

Az év eleji kezdéshez képest a forint kedden kora délután 0,9 százalékkal állt gyengébben az euróval, 9,1 százalékkal gyengébben a dollárral és 4,7 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik