Kummer János / 24.hu
Gazdaság

Sürgősen cselekednie kell majdnem félmillió lakáshitelesnek

A korábban lakáshitelt felvevők 40 százaléka változó kamatozású hitellel rendelkezik. Összességében 466 ezer lakáshitel szerződés kamata emelkedhet 2021 év közepe és 2022 június 30. között. Az idei évben nagy lendülettel megindult kamatemelkedés miatt ezen szerződéseknél elengedhetetlen, hogy az adósok megvizsgálják a fix kamatozásra váltást. Ráadásul ma – egy viszonylag ritka csillagállás következtében – egy jól végrehajtott hitelkiváltás révén a fix kamatozás mellé alacsonyabb törlesztőrészlet is párosulhat. Olcsóbb és egyben biztonságosabb lakáshitelszerződéshez juthatnak azok, akik időben – a jövőben várhatóan tovább folytatódó kamatemeléseket megelőzően – cselekednek, mutat rá a Bankmonitor.hu elemzése.

2017. előtt a változó kamatozású hitelek annyival olcsóbbak voltak, hogy a legtöbb lakáshitel-felvevő ezt a konstrukciót választotta. Ezen konstrukciók számát gyarapította még érdemben az egykori devizahitelek 2015-ben történt forintra váltása is, melynek során az adósok 3 havonta változó kamatozású hitelhez jutottak. Mindösszesen 466 ezer lakáshitelszerződést tart nyilván az MNB, melynek a kamatozása 2021 június 30-át követő egy évben megváltozik. Az emelkedő kamatok miatt elkerülhetetlen lesz ezen hitelszerződéseknél is a kamatemelés, mely egyet jelent a havi törlesztőrészlet emelkedésével. A 466 ezer család 40 százaléka ráadásul 8 év, vagy azt meghaladó hátralévő futamidővel rendelkezik. Minél hosszabb egy hitel hátralévő futamideje, annál nagyobb mértékben hat a kamatemelkedés a havi törlesztőrészletre és a teljes visszafizetésre.

A portál elemzői megvizsgálták egy idén év elején 10 millió forint fennálló tartozással, 3 havi változó kamatozással (3 havi BUBOR + 2,5% kamatfelár) és 10 éves hátralévő futamidővel rendelkező lakáshitel helyzetét. Az összkép meglehetősen borús:

  • A kamatok emelkedése miatt a hitel kamata az év eleji 3,25 százalékról mára 5,8 százalékra emelkedett.
  • A kamatemelés maga után vonta, hogy a havi törlesztő részlet 97 719 forintról 109 097 forintra emelkedett.
  • Emiatt pedig a bank számára fizetendő összes kiadás 1 228 866 forinttal nőtt meg (minden további kamatemelés nélkül).

Tekintettel arra, hogy az infláció változatlanul emelkedő pályán van, a további kamatemelkedések valószínűsége kifejezetten magas. A legutóbb közzétett inflációs adat 6,5% áremelkedést mutatott, mely az elemzők várakozása szerint 7 százalékra emelkedhet még. Mindezzel összehasonlítva a 4,8%-6,0% közötti lakáshitelkamatokat, tökéletesen látható, hogy veszélyben vannak a változó kamatozású hitelek havi törlesztései.

Megoldást jelenthet a hitelkiváltás

„Ritka jelenségnek lehetünk tanúi: a korábban felvett változó kamatozású hitelünket ma úgy válthatjuk ki biztonságos, fix kamatozású lakáshitelre, hogy egyben a fizetendő kamatszint is alacsonyabb. Mindez annak köszönhető, hogy a bankok közötti verseny élénkülése miatt a rögzített kamatozású hitelek az elmúlt évben érdemben olcsóbbá váltak.” – emelte ki Sándorfi Balázs ügyvezető-alapító.

A fentiekben bemutatott hitel példáján szemléltetve érdemes megvizsgálni a hitelkiváltás lehetőségeit. Az 5,8 százalékos változó kamatozású lakáshitel ma 4,8 százalékos kamatozású, immár végig fix konstrukcióra is lecserélhető. Mindez egyet jelent azzal, hogy

  • havonta 4453 forint megtakarítást érhet el a család a törlesztőrészletben,
  • 480 966 forinttal lehet alacsonyabb a teljes visszafizetés, és
  • minden jövőbeli kamatkockázattól, emelkedő törlesztőrészlettől megszabadul a család.

A hitelkiváltás gyakorlati tudnivalói

A lakáshitelek kiváltásánál teljeskörű hitelképességi vizsgálatot végez a bank (jövedelmi helyzet vizsgálata, a fedezetet jelentő ingatlan értékének vizsgálata, stb.) és ennek megfelelően az adós számára az adminisztrációs folyamat is nagy mértékben hasonló az eredeti hitelfelvétel során tapasztalthoz.

  • Az elmúlt években a lakásárak jelentős mértékben emelkedtek, így minden normálisan karbantartott lakás esetén nőtt a bank számára a hitelbiztosíték értéke.
  • Érdemi volt a béremelkedés az országban.
  • Az előző két pontból adódóan ugyanazon család hitelminősítése jelentősen javulhatott az elmúlt években, mely kedvezőbb hitelfelvételi pozíciót jelenthet.

Az optimális hitelkiváltást minden család úgy tudja végrehajtani, ha megkeresi a számára legkedvezőbb banki ajánlatot. Az elmúlt hónapok kamatemelkedésével a banki ajánlatok közötti különbségek növekedtek). A hitelkiváltás nagyon ritkán gyorsabb folyamat, mint egy új hitel felvétele. Vagyis érdemes belekalkulálni az igénylés átfutási idejét is a folyamatba.

  • A hitelkiváltás egyszeri költségekkel is jár, mely a hitelösszeg függvényében 0 forinttól 200 ezer forintig is terjedhet. (A fent bemutatott példánál ez 60 ezer forint).

A hitelkiváltás egyszeri költségét kizárólag az újonnan elérhető kamatkondícióval (és biztonsági szinttel) együtt érdemes vizsgálni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.