Varga Jennifer / 24.hu
Gazdaság

Két hét múlva sok pénzt kapnak a nyugdíjasok

Még két hét, és sok pénz érkezik a nyugdíjasok számláira, írja az mfor.hu. Mint emlékeztetnek, a 13. havi nyugdíj részlete után is fizet az állam, jövőre pedig ugyanez várható majd.

A lap a Magyar Államkincstár naptára alapján azt írja, a következő nyugdíjfizetés a bankszámlával rendelkező idősek esetében november 12-én esedékes, a postai kézbesítés ütemezése ettől eltérő, de a postás is abban az időszakban érkezik.

A mostani esedékesség abban különbözik a többi alkalomtól az évben, hogy jóval több pénz érkezhet, ugyanis két hét múlva küldi el az állam a rendes járandóságon felül a nyugdíjkorrekciót és a nyugdíjprémiumot is.

Az mfor.hu szerint ez a két tétel egy átlagos nyugdíj – 151 ezer forint – esetében mintegy 100 ezer forintot jelent, azaz ezek a nyugdíjasok november közepén mintegy 250 ezer forintra számíthatnak.

A lap emlékeztet, hogy a kifizetéseket a kormány október hatodikán megjelent rendeletei szabályozzák. Ezek értelmében a vártnál magasabb infláció miatt járó kompenzáció január és október közti időszakra eső összegét egy összegben kell elszámolni a nyugdíjasok felé, a novemberre járó nyugdíj pedig már a korrekcióval kiigazított összeg lesz.

Decemberben aztán a megemelt nyugdíj érkezik, januártól pedig a jövő évi 3 százalékos nyugdíjemelést is a kiegészített összegre számolják el.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.