Mohai Balázs / MTI
Gazdaság

Budapesti kocsmarazziára indulnak a NAV-ellenőrök

Folytatja korábban megkezdett „kocsmarazziáját” a fővárosban az adóhivatal; a NAV az italok vizezése, a feketefoglalkoztatás és a számla nélküli értékesítés ellen lép fel – írta a Magyar Nemzet.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) augusztus végén a budapesti bulinegyedben tartott ellenőrzést, most a főváros déli kerületeiben kezdett átfogó, két hónapig tartó ellenőrzési sorozatba. Az adóellenőrök a pénzügyőrökkel együtt mennek a helyszínekre.

A lap azt írta, a hatóság legfrissebb, nyilvánosan is elérhető ellenőrzési terve alapján a NAV a főváros kilenc déli kerületében kezdett vizsgálódásba, így a XVIII., XIX., a XX., a XXI., a XXII. és a XIII. kerület mellett Ferencváros, Újbuda és a Hegyvidék italméréseiben és vendéglátóhelyein is feltűnhetnek a hivatal emberei. Ráadásul az adóellenőrök mellett pénzügyőrök is részt vesznek az ellenőrzésekben.

A NAV szóvivője, Kis Péter András elmondta, hogy több szabály betartását is vizsgálják, elsősorban arra kíváncsiak, hogy a vállalkozások fel tudják-e mutatni a jövedéki termékek, azaz az alkoholos italok beszerzését igazoló számlákat, ahogy arra is, hogy megvannak-e az alkoholtermékek zárjegyei. Mint minden hasonló ellenőrzéskor, most is kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a vállalkozók adnak-e nyugtát, számlát a vevőknek, megfelelően használják-e online pénztárgépüket, hogy bejelentették-e alkalmazottaikat. Az ellenőrzés-sorozat október 18-án indult, és december 18-ig tart.

A mostani kocsmarazziát is előre meghirdette a NAV, a legfontosabb részletek az Adótraffipax elnevezésű, a hatóság internetes oldalán elérhető tájékoztatási felületen olvashatók. Kis Péter András hozzátette: már több mint kétezer ellenőrzést jelentett be itt a NAV; a tájékoztatási módszer – az online pénztárgépekkel együtt – a hétköznapokban segíti a feketegazdaság elleni hatósági fellépést.

(MTI)

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.