MTI/AP
Gazdaság koronavírus

Hazavágta a kínai gazdaságot a szénhiány, a járványgócok és az áradások

A kínai gazdaság növekedése éves bázison számítva 4,9 százalékosra mérséklődött a harmadik negyedévben, amikor az ország egyes részein súlyos árvizek, szórványosan felbukkanó koronavírus-járványgócok és energiaellátási problémák okoztak nehézségeket a gazdaság helyreállásában – derült ki a kínai statisztikai hivatal adataiból, írja az MTI. Hogy el tudjuk helyezni: Kínában az 5 százalékost el sem érő gazdasági növekedés nagyon alacsonynak számít, ez elmúlt 1-2 évtizedben (a koronavírus-járvány miatti lezárások miatt tavaly kivételével) évente közel 10 százalékos bővülést produkált az ázsiai ország.

A kínai bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme elmaradt az elemzők által várt 5,2 százalékostól, és jelentős lassulást mutatott a második negyedévben regisztrált 7,9 százalékos bővüléshez képest. A július-szeptemberi adat a leggyengébb volt a tavalyi harmadik negyedév óta, amikor a kínai GDP szintén 4,9 százalékkal nőtt. Kína mindazonáltal már a hatodik egymást követő negyedévben regisztrált gazdasági növekedést a világjárvány okozta visszaesés után.

Tavaly az első negyedévben a járvány következtében a kínai gazdaság 6,8 százalékkal zsugorodott, a tavalyi második negyedévre azonban már sikerült 3,2 százalékos növekedést elérni. Kína ráadásul a világ jelentősebb gazdaságai közül egyedüliként tudott gazdasági növekedést elérni 2020-ban.

Negyedéves összevetésben a kínai GDP növekedése 0,3 százalékosra gyengült az idén július-szeptemberben. Elemzők 0,5 százalékos bővülésre számítottak az április-júniusi, 1,3 százalékos növekedést követően.

Az első három negyedévet tekintve a kínai GDP 9,8 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. A tavalyi, 2,3 százalékos GDP bővülést követően Peking erre az évre 6 százalék feletti növekedést irányozott elő, a gazdaság egészséges fejlődését megcélozva.

A gazdasági helyreállást a harmadik negyedévben az ország egyes részeit sújtó áradások, valamint a szórványosan felbukkanó járványgócok megfékezésére alkalmazott korlátozó intézkedések mellett elsősorban az egekbe szökött nyersanyagárak, a szénhiány miatt sok helyen bevezetett energiahasználati korlátozások, továbbá az ország második legnagyobb ingatlanfejlesztőjének számító China Evergrande csoport eladósodásából fakadó ingatlan- és pénzpiaci bizonytalanságok hátráltatták.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.