Gazdaság

Hivatalosan is lefújta Orbán Viktor a földszerzést külföldön

IVÁNDI-SZABÓ BALÁZS / 24.HU
IVÁNDI-SZABÓ BALÁZS / 24.HU
Visszavonták a Termőföld Magántőkealap létrehozásáról szóló döntést.

A Magyar Közlönyben megjelent az az Orbán Viktor által jegyzett kormányhatározat, amely azonnali hatállyal visszavonta a Termőföld Magántőkealap létrehozásáról szóló korábbi döntést.

Ezt kedden a szlovák kormányfő üdvözölte. Az este megjelent friss  közlönyből az is kiderül, hogy a korábban az alapnak átadott forrást a külügyminiszter nem használhatja fel, mert annak sorsáról a kormány később dönt.

Orbán Viktor még júliusban, szintén egy kormányhatározatban utasította Szijjártó Pétert, hogy szeptember végéig hozza létre a Termőföld Magántőkealapot, amely megteremtette volna „a hazai mezőgazdasági vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének alapjait”. Az alap 400 millió eurós (144 milliárd forint) keretösszegének 70 százalékát a magyar állam biztosította volna a költségvetésből.

A határon túli földvásárlás ügye múlt héten került terítékre, amikor  Ivan Korcok szlovák külügyminiszter jelezte Szijjártó Péternek, Pozsony a jövőben nem a sajtóhírekbők akarja megtudni, mit akar az Orbán-kormány a Szlovákiában felvásárolt földdel, ingatlannal.

Kapcsolódó
Szlovák külügyminiszter: Ha Magyarország földeket vásárolna Szlovákiában, mondja meg, miért
Ivan Korcok szerint a Szlovákiában tervezett és végrehajtott magyar állami ingatlan- és földvásárlások, a kisebbségek támogatása ügyében és a templomfelújítások kapcsán is nyíltabb kommunikációra van szükség. Szijjártó Pétertől vár válaszokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik