Gazdaság

Sok cég a jutalmakon spórol

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A koronavírus-járvány sok munkaadó jutalmazási rendszerére is hatással volt, a dolgozók kisebb arányban részesülnek béren kívüli jutalomban, mint a járványhelyzet előtt; míg 2015-ben a munkavállalók 47 százaléka, 2021-ben már 56 százaléka nyilatkozta, hogy nem jár számára a fizetésen és a cafeterián felüli bónusz – közölte a Profession.hu az MTI-vel.

Az állásportál online, reprezentatív felmérését a 18-69 év közötti internetezők körében végezte, a vizsgálat eredményeit összehasonlították a korábbi, 2015-ös felméréssel.

Azok a munkavállalók, akik valamilyen formában részesülnek bónuszban, általában csak extra teljesítmény mellett kapnak pénzt jövedelmükön felül. A megkérdezettek 41 százaléka nyilatkozta, hogy magas, 21 százalékuk pedig, hogy kimagasló teljesítmény szükséges a többletjuttatáshoz. A jutalmazásban részesülő munkavállalók 39 százaléka egy havi fizetésének megfelelő vagy annál magasabb, 36 százalékuk ennél alacsonyabb díjat vár, 8 százalékuk pedig valamilyen tárgyi juttatásra számít éves prémiumként.

A felmérésből az is kiderült (ami a 2015-öst vetette össze a mostani állapotokkal), hogy a jutalékban, bónuszban, jutalomban részesülő munkavállalók csaknem fele szerint indokolt lenne javítani a jutalmazási rendszeren: 42 százalékuk örülne kidolgozott jutalékfizetési struktúrának. A válaszadók 12 százaléka elégedetlen munkahelye jutalmazási rendszerével, mindössze 16 százalékuk elégedett és 9 százalékuk szerint nem is szükséges a jutalékfizetési rendszer.

Míg 2015-ben a férfiaknak és a fiatalabb dolgozóknak nagyobb arányban volt lehetőségük bónusz megszerzésére, az idei évre a kor és nem helyett sokkal inkább az iskolai végzettség vált a jutalmazás meghatározó szempontjává. A havonta biztosított bónuszban jellemzően az alapfokú végzettséggel rendelkezők részesülnek, míg a felsőfokú végzettségűeknél az évente kifizetett díj a megszokott jutalmazási forma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik