Gazdaság

Az Orbán-kormány korábbi államtitkára is a Pegasus célpontja volt

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A paksi bővítésért felelős korábbi államtitkár, Aszódi Attila neve is szerepel azok között, akiket célba vettek a Pegasus kémprogrammal, írja a Direkt36 a programot fejlesztő NSO izraeli cég kiszivárgott listája alapján.

Mint írják: Aszódi Attila, még a kormány tagjaként, 2018 végén lett célpont, ekkoriban felettesével, Süli Jánossal folyamatos konfliktusban állt azért, mert műszaki okokra hivatkozva nem akarta hagyni, hogy lazítsanak a Paks II. projekt menetrendjén.

A volt államtitkárt hivatalos kormályzati telefonján vették célba, ám a készüléket le kellett adnia menesztése után, 2019 januárjában.

Kapcsolódó

A Direkt36 emlékeztet, hogy a kiszivárgott adatok nem feltétlenül jelentik azt, hogy be is vetették a kémprogramot a célszemélyek ellen, de számos esetben, köztük több magyarországi célpontnál is, bebizonyította a telefonok utólagos vizsgálata, hogy valóban behatoltak a Pegasusszal a készülékekbe.

Aszódi a Direk36 megkeresésére elmondta, nem akar nyilatkozni az ügyben, és mivel már nincs a birtokában a telefon, nem tudták elkérni tőle, hogy megvizsgáltassák.

A volt államtitkár egyébként nem az első magyar kormányzati tisztviselő, akiről kiderül, hogy kiválasztották a kémprogram célpontjának, hiszen a listában ott volt Weingartner Balázs is, aki célponttá válásakor az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik