Gazdaság

Német lap: Magyarország 32 milliárdos állami támogatást ad a dél-koreai akkumulátorgyárnak

Borsos Mátyás / KKM / MTI
Borsos Mátyás / KKM / MTI

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter januárban jelentette be, hogy az ország történetének legnagyobb zöldmezős beruházása keretében még egy akkumulátorgyárat létesít a dél-koreai SK Innovation, a két komáromi egység után a Fejér megyei Iváncsán. A beruházás értékét 2,3 milliárd dollárra tették, ez durván 680 milliárd forint.

A miniszter arra is kiért, hogy a beruházásokért folytatott versenyben fontos az állami támogatás. Szijjártó ekkora mindössze annyit közölt, hogy a magyar kormány ehhez a beruházáshoz is biztosít pénzügyi támogatást és minden bizonnyal ez lesz a magyar beruházás-ösztönzés történetének legnagyobb egyszeri beruházási támogatása. Ebből a Hvg.hu arra következett, hogy az eddigi csúcsot jelentő 22 milliárd forintnál is több szubvencióra számíthat a koreai befektető.  Szijjártó Péter azt ígérte, hogy a pénzügyi támogatás mértékét a véglegesítés után nyilvánosságra hozzák, ez eddig még nem történt meg.

A német Electrive.net nevű szaklap most azt közölte, hogy az Európai Bizottság által az SK Innovation-beruházáshoz jóváhagyott támogatás mértéke

90 millió euró, azaz körülbelül 32,3 milliárd forint.

A lap hozzáteszi: a támogatás előfeltétele az volt, hogy az Európai Bizottság zöld utat adjon az állami támogatásnak, ez pedig most megtörtént. Az SK Innovations közleménye szerint a második magyarországi üzemükre kapták meg a támogatást a helyi gazdaságra és a foglalkoztatásra gyakorolt várható pozitív hatásokra tekintettel.

A koreai invesztor egyre növeli a magyarországi beruházásai méretét: az első komáromi gyárat 313 millió euróra (akkori árfolyamon 97,5 milliárd forint) tervezték, a másodikat 329 milliárd forint költséggel kalkulálták, az iváncsai beruházás pedig ennek több mint duplája. Az iváncsai egység a tervek szerint évente 30 gigawattórányi akkumulátort fog előállítani, ez már az óriásgyár kategória, jelenleg az egész világon csak néhány ekkora gyár működik. Pillanatnyilag az összes európai gyártó együttes kapacitása nem sokkal nagyobb ennél.  Azonban nem csak Magyarországon zajlanak beruházások és mire az iváncsai üzem beindul, már működni fog a Tesla gigagyára Berlin mellett, várhatóan évi 100 gigawattórányi kapacitással. Az LG Chem lengyelországi egységének kapacitása jelenleg 15 gigawattóra, de folyamatban van a bővítése 65-re.

Kérdéseinket elküldtük a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak.

Kiemelt kép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter  az SK Innovation képviselőivel tárgyal Szöulban 2019. december 12-én. Középen Kim Dzsun elnök-vezérigazgató, jobbról Dzsi Dong Szob, az SKI akkumulátor üzletágának vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik