Sopronyi Gyula / 24.hu
Gazdaság

Nyugdíjutalás napján kiürülhetnek a bankjegykiadó automaták

Többen is jelezték az Azénpénzem.hu-nak, hogy nyugdíjfolyósítási napon „szárazra szívják” a bankjegykiadókat (ATM). Akik átutalással kapják a nyugdíjukat, azoknak 12-én kell megérkeznie a pénznek, kivéve, ha az hétvégére esik, mert akkor előre hozzák péntekre. És decemberben szokás szerint már a hónap elején érkezik a nyugdíj. Az idei folyósítások pontos rendjéről a Magyar Államkincstár oldalán található információ.

A portálhoz érkezett észrevételek alapján pedig úgy tűnik, az idősek közül sokan ki is veszik a nyugdíjat (vagy annak egy részét) készpénzben, amint megkapják. Vagyis aki pénzt akar felvenni, ilyenkor lehet, hogy hoppon marad az ATM-nél. A bankok hangsúlyozták, folyamatosan figyelik az ATM-ek forgalmát, tudnak róla, hogy nyugdíjutalás napján megugrik a pénzfelvétel, és igyekeznek a feltöltéssel, így legfeljebb átmenetileg akadhatnak gondok.

A cikkből kiderül még, hogy a nyugdíjnapokon a fióki forgalom is megnő, ugyanis a nyugdíjasok egy része szívesebben veszi fel a pénzt a bankban, mint automatából. A bankok szerint egyébként nem csak a nyugdíjnapok erősek készpénzfelvétel szempontjából, hanem a fizetésnapok is (hó eleje), illetve a csekkfizetési időszakok szintén.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.