Gazdaság koronavírus

Rengeteg egyéni vállalkozó szünetelteti a tevékenységét

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Folytatódott a koncentráció a gazdasági versenyszférában, az idei első félév végén ugyanis csaknem 12 ezerrel kevesebb vállalkozást tartottak számon, mint tavaly decemberben – írta az MTI a Világgazdaságra hivatkozva.

A Nemzeti Cégtár adatai szerint a piaci szereplők száma 546,3 ezerről 534,4 ezerre esett vissza, pedig a vizsgált időszakban a 18 346 cégalapítással csak 9119 megszűnés állt szemben. Tavaly az év egészében 28,9 ezer, tavalyelőtt 29 ezer vállalkozás állt a startvonal mögé, míg a rolót 30,2 ezren húzták le az elmúlt évben a 2019-es 35,1 ezer után.

A mérséklődés mögött elsősorban az áll a cikk szerint, hogy az egyéni vállalkozók tömegesen szüneteltetik tevékenységüket, ami egyértelműen a koronavírus okozta válság számlájára írható. A pandémiát leginkább a szolgáltatások sínylették meg, a termelő-gyártó ipar viszont relatíve hamar magára talált, amit ágazati bontásban vizsgálva a Nemzeti Cégtár cégalapítási adatai is igazolnak.

A cégalapításokat nézve az első félévben az építőipar zárt az élen 4110 új vállalkozással. A képzeletbeli dobogó második fokán a gépjárműjavítást is magában foglaló kereskedelem áll 3650 cégalapítással, megelőzve a 2129 induló vállalkozást felvonultató szakmai, tudományos és műszaki tevékenység területét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik