Gazdaság

Év végéig a Szép-kártya alszámlái átjárhatók

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI

A Szép-kártya kedvező szabályai több mint 50 milliárd forintot hagyhatnak az érintetteknél az idén. A csaknem felére csökkentett adó mellett a munkavállalóknak adható összeg is megduplázódott, a kedvező szabályok a kormány egyik újabb döntése nyomán az év végéig fennmaradnak – mondta Tállai András az MTI-nek.

Nemcsak az adócsökkentés marad az év végéig, a Szép-kártya egyes alszámlái is átjárhatóak december 31-ig – emelte ki a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Az átjárhatóság mintegy egymillió munkavállalónak jelent könnyebbséget, amelynek lényege, hogy a Széchenyi Pihenő Kártya (Szép-kártya) egyes alszámláira utalt béren kívüli juttatás bármelyik másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás kiegyenlítésére is felhasználható.

A koronavírus-válság által leginkább sújtott turisztikai ágazatot adómentesség is segíti. Nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetni 2021. december 31-ig, és bevallást sem kell benyújtani erre az időszakra.

A kormány 2020. április 22-től kezdődően megfelezte a Szép-kártya adóterhét, ami tavaly április 21-én még 32,5 százalék volt, az azóta már csak 15 százalék. A kormány egyik legújabb – június 9-e óta érvényes – döntése értelmében a kedvező adóteher 2021 év végéig fennmarad, vagyis a Szép-kártyára adott munkáltatói támogatás után csak 15 százalék személyi jövedelemadót kell fizetni.

A kedvezményes adókulccsal adható, turizmusra költhető, úgynevezett rekreációs keretösszeg csaknem a duplájára, 450 ezer forintról 800 ezer forintra emelkedett. Az év végéig az egyes alszámlákra továbbra is emelt összegben adható támogatás:  a szálláshelyre 400 ezer forint, a vendéglátásra 265 ezer forint, a szabadidőre 135 ezer forint, és mivel az alszámlák átjárhatóak, így a munkavállaló bármelyik Szép-kártya zsebből kifizetheti például a fürdőbelépőt, vagy kiegyenlítheti a szállásdíjat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik