Gazdaság

Budapesten 93, országosan 72 százalékkal nőtt a faanyagok ára és még van feljebb

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI
Az építőipari vállalkozások az építési költségek (például építőanyagok, munkaerőköltségek) országos szinten 5-9 százalékos, Budapesten viszont több mint 10 százalékos áremelkedésére számítanak a második fél évben - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.  

A szakszövetség tervező, kivitelező, mérnök szolgáltatást nyújtó vállalkozások bevonásával készített felmérést az építési piacon az idén az első öt hónapban tapasztalt áremelkedésekről és várakozásaikról. A 400 válaszadó között mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozás is szerepelt, országos lefedettséggel.

A közlemény szerint idén január-május között az építőanyagoknál és a munkaerőköltségeknél is előre nem látott áremelkedéseket tapasztaltak a megkérdezett vállalkozások, akik ezzel egyidejűleg saját tevékenységük díját is megemelték.

Az építőanyagoknál példaként említették, hogy az év első öt hónapjában 2020 év végéhez képest a hideg padlóburkolatoknál 9 százalékos, a tetőcserepeknél 11, a beton esetében 12 százalékos, a gipszkarton esetében 23 százalékos, a hőszigetelő anyagoknál 47 százalékos, míg a faanyagoknál 72 százalékos áremelkedést jelentettek a válaszadók. A felmérés szerint a vizsgált időszakban országosan és a fővárosban is az építőanyagok közül három kategóriában tapasztalták a legnagyobb mértékű áremelkedést:

a faanyagok árai 72, illetve 93 százalékkal, a hőszigetelő anyagok árai 47, illetve 55 százalékkal, az elektromos kábelek, vezetékek árai pedig 42, illetve 35 százalékkal nőttek.

Az utóbbi három kategóriában szereplő termékek gyártásához szükséges alapanyagok árai is kiugróan emelkedtek – ismertette a jelentős drágulás okait Koji László, az ÉVOSZ elnöke.

Kiugrott a szakmunkások bére is

Kitértek arra is, hogy a betanított munkás havi átlag bruttó bére országosan 12, a fővárosban 14 százalékkal nőtt, ezáltal esetükben a nettó átlagbér megközelítette a 300 ezer forintot. A szakmunkás havi átlag bruttó bére országosan 12, a fővárosban 13 százalékkal nőtt, így a nettó átlagbérük 380 ezer forintra emelkedik.

Közölték, a tervező cégek szolgáltatási árait országosan 5, a fővárosban 7 százalékkal emelték, a kivitelezési munkák árai Budapesten és országosan is 11 százalékkal drágultak, a mérnöki szolgáltatást nyújtó vállalkozások pedig országosan 8, a fővárosban 11 százalékos áremelést jeleztek. Ezek az áremelkedések a vállalkozások növekvő munkaerőköltségeinek fedezésére szolgálnak.

Az építőanyagok ára és a munkaerőköltségek növekedése főként azokat a kivitelezőket hozza nehéz helyzetbe, akik tavaly kötötték meg szerződéseiket és csak a szokásos árváltozást tervezték be vállalási áraikba. A piaci árváltozások következtében azonban sok esetben nem lehet a korábbi vállalási árakon a kivitelezést megvalósítani.

Az ÉVOSZ szerint a kivitelezés alatt lévő létesítmények többségénél a megrendelő és kivitelező együttes felelőssége a piaci áremelkedések korrekt kezelése. A szakszövetség úgy látja, hogy sok esetben szükségessé válik a szerződések módosítása, ami történhet az árak korrekciójával, a műszaki tartalom változtatásával (olcsóbb ár fekvésű termék választása) vagy a feladatok részleges időbeli átütemezésével egyaránt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik