Gazdaság

A legkevesebbet keresők pénzét zabálja fel a drágulás

Csanádi Márton / 24.hu
Csanádi Márton / 24.hu

Már az is nyögvenyelős volt, ahogyan megszületett az egyezség a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseletei között a kormány jóváhagyása mellett az idei minimálbér-emelésről, de a legkisebb keresetek csak februártól és 4 százalékkal nőttek. Az árak pedig rég nem látott mértékben híztak, az élet 8 éve nem tapasztalt mértékben drágult. Áprilisban 5 százalék feletti inflációt mért a statisztikai hivatal, ami a legnagyobb ütemű drágulás az EU-ban, és 8 éves hazai csúcs. A kettő egyenlege pedig azt jelenti, hogy a minimálbérek kevésbé nőttek, mint ahogyan drágult az élet, vagyis a legkevesebbet keresők hiába kapnak forintban mérve több fizetést, de az üzletekben kevesebb dolgot tudnak abból megvenni, mint tavaly, mert az áruk és szolgáltatások ára még inkább nőtt.

Nem is lehet arra számítani, hogy az inflációban csak egy egyszeri megugrás volt áprilisban: elemzők hasonlóan magas, 4-5 százalék közötti éves drágulást jósolnak, úgy, hogy év végén is lesz még egy kis megugrás az árakban.

És nagyon úgy fest, hogy a kormány nem  is töri magát azon, hogy a minimálbért év közben emelje – nem úgy, mint a nyugdíjakat, ahol júniusban, pár napon belül kiegészítő emelés jön, és jó eséllyel novemberben is kompenzációt kapnak a nyugdíjasok. A kormányzati illetékesek részéről olyan üzenetek érkeztek, hogy nem idén év közben, hanem csak jövő nyáron csökkenhetnek a járulékok, a Portfolio.hu által felidézett megnyilatkozások pedig szintén hűtik az idei minimálbér-emelésre vonatkozó várakozásokat. Ennek azért van jelentősége, mert a kormány a hatéves bérmegállapodásban azt vállalta, hogy ha a reálbérek (az inflációval csökkentett béremelkedési ütem) 6 százalék feletti ütemben nőnek, akkor csökkennek a járulékok, nőhet a minimálbér. Ugyan a minimálbért keresőknél a reálbér mínusz volt áprilisban, de az országos átlagkereset 10 százalék közeli mértékben nőtt az első negyedévben, a reálbérek növekedési üteme így megközelítette a 6 százalékot.

A szakszervezetek nem meglepő módon a minimálbér idei növelése mellett kardoskodnak. Azonban a Portfolio.hu-nak nyilatkozó munkaadói érdekképviseleti vezetők ezt aligha tartják kivitelezhetőnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik