Gazdaság

1148 módosító indítványt nyújtott be az ellenzék a jövő évi költségvetéshez

A baloldal 1148 módosító javaslatot nyújtott be a jövő költségvetéshez, amelyek elfogadásuk esetén 8800 milliárd forinttal borítanák fel a benyújtott tervezetet – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videoüzenetében hétfőn. Kiemelte: csak a Jobbik javaslatai háromszorosan költenék el a költségvetés rendkívüli tartalékát.

Varga szerint az LMP frakciójának tagjai nem csak adóemeléssel, de újfajta adók bevezetésével is sújtanák a vállalkozásokat – jegyezte meg. A szén-dioxid adó bevezetése például 200 milliárd forintos terhet, a repülőjegy adó 10 milliárd forintos terhet jelentene – tette hozzá.

Az MTI szerint tárcavezető felidézte, hogy a Párbeszéd újra „az alapjövedelem bevezetésének ötletével próbálkozik”, ami a költségvetés kiadásait 1400 milliárd forinttal növelné. A javaslat szerinte megtévesztő és igazságtalan is egyben, ugyanis munkavégzés nélkül, alanyi jogon követel jövedelmet mindenkinek. Varga megjegyzéséhez ugyanakkor érdemes hozzáfűzni, hogy egy márciusban végzett közvélemény-kutatás szerint még a fideszes szavazók többsége is támogatja az alapjövedelem bevezetését.

A pénzügyminiszter szerint a Párbeszéd egy másik javaslatban valótlanul állítja, hogy kábítószer-megelőzésre jövőre egy forint sem áll rendelkezésre a tervezetben. Ezzel szemben az egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok 7 milliárd forintos előirányzata biztosítja erre a célra a forrásokat – tette hozzá.

Varga Mihály aláhúzta: az átgondolatlan és sokszor egymásnak is ellentmondó javaslatok adóemeléssel vagy eladósodással járnának. Arra is kitért, hogy a költségvetési törvényjavaslat 250 szakember három havi munkájával készült el. A jogszabálytervezetben úgy biztosítja a kormány a forrásokat a gazdaság újraindításához, a családok és a vállalkozások támogatásához, a nyugdíjasok megbecsüléséhez és az adócsökkentéshez, hogy közben a hiányt és az adósságot is újra csökkenő pályára állítja – fűzte hozzá.

„A költségvetés tervezésekor csak a felelős, a pénzügyi egyensúlyt megőrző javaslatokat tudjuk támogatni” – zárta gondolatait a pénzügyminiszter. A jövő évi költségvetésről kedden szavazhat a parlament.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik