Gazdaság

Ennyivel többet kell visszafizetniük a hiteleseknek, ha 2022. június végéig a moratóriumban maradnak

Csanádi Márton / 24.hu
Csanádi Márton / 24.hu

Több mint 40 százalékkal nagyobb összeget kell visszafizetnie a személyi hitelesek többségének, ha 2022. június végéig moratóriumban maradnak, míg a legtöbb lakáshiteles 10 százalékkal több visszafizetendő összegre számíthat – írta meg az MNB számításai alapján az Azénpénzem.hu.

Orbán Viktor két héttel ezelőtt jelentette be, hogy augusztus 31-ig változatlan formában folytatódik a hitelmoratórium, de arról nem ejtett szót, hogy mi következik utána. A miniszterelnök azt mondta, ezt a következő hónapokban tárgyalják le a bankokkal. A 2019. március 19-étől bevezetett általános hitelmoratórium eredetileg 2020. december 31-ig tartott volna, szeptemberben aztán a hosszabbításról döntött a kormány egy meghatározott kör számára (gyermeket nevelő családok, nyugdíjasok, munkanélküliek, közfoglalkoztatottak.) Azt ugyanakkor nem sikerült meghatározni, hogy a cégeknek milyen feltételeknek kell megfelelniük. A gordiuszi csomót azzal vágták át, hogy 2021. június 30-áig mindenkinek meghosszabbították a moratórium lehetőségét. Akik már beléptek, azoknak semmit sem kellett tenni a folytatásért. A többiek pedig változatlanul dönthettek a ki- és belépésről. Ezt a határidőt tolják ki augusztus 31-ig.

A lap szerint az MNB csütörtöki sajtótájékoztatóján ismertetette stabilitási jelentését, és mutatta be a moratórium következményeit. A jegybank azt hangsúlyozta, hogy

csak azoknak az adósoknak kellene augusztus után a hosszabbítás, akik valóban rászorulnak, a többieknek pedig jó lenne minél előbb elkezdeni a törlesztést.

Az MNB legfrissebb adatai szerint 2021. március végén a jogosult (2020. március 19-ig folyósított) lakossági hitelállomány 51 százaléka vett részt a moratóriumban, a jogosult vállalati hitelállománynak pedig 36 százaléka. Ha a teljes hitelállományt nézzük a teljes lakossági hitelállomány 39 százaléka és a teljes vállalati hitelállomány 24 százaléka volt moratóriumban.

A moratóriumot leginkább a sérülékeny adósok vették igénybe, azonban számos olyan is, aki vagyoni vagy jövedelmi helyzete alapján nincs rászorulva, mégsem törleszt. Az MNB kérdőíves felméréséből az derült ki, hogy a moratóriumban résztvevő adósok nagyjából harmada érti csak teljes mértékben a program adósságszolgálatra gyakorolt következményeit. Az MNB számításai szerint

egy 15 milliós lakáshitel esetében, ha még 30 év a hátralévő futamidő, akkor 3 százalékos kamatnál 1,649 millió forinttal fizet vissza többet az ügyfél, ha 2020 márciusától 2022 júniusáig marad a moratóriumban. Míg 5 százalékos kamat esetén már 4 millió forinttal fizet többet. A kölcsön törlesztésének futamideje pedig 3 százalékos kamatnál 53 hónappal, 5 százalékosnál 76 hónappal hosszabbodik meg.

Egy 1,5 millió forintos személyi hitel esetében pedig 344 ezer forinttal többet kell visszafizetni 10 éves hátralévő futamidő esetén 7 százalékos kamatnál, és 46 hónappal nő meg a törlesztési idő, ha valaki a teljes kihasználható időt a moratóriumban tölti. Ha a kamat 25 százalék, már 5,841 millió forinttal kell többet visszafizetni, és 196 hónappal tovább tart a törlesztés is.

Az MNB úgy számol, hogy ha a moratórium mindenki számára 2022. június végéig hosszabbodik meg, akkor a jelenleg moratóriumban lévő hitelek futamideje több mint 3,5 évvel hosszabbodik meg. A teljes visszafizetendő összeg a lakáshitelesek több mint felénél több mint 10 százalékkal nő, míg a személyi hitelesek több mint felénél 40 százaléknál is jobban nő majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik