Gazdaság

600 ezer forintot nyerhetnek a cégek az új foglalkoztatási támogatással

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Júniustól vége a koronavírus-járvány miatt létrehozott ágazati bértámogatási programnak, de a kormány a továbbiakban is ösztönzi a foglalkoztatás bővítését – derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményéből.

Ez azt jelenti, hogy június elsejétől szélesebb kör számára lesz elérhető a Vállalatok munkaerő támogatása program, amelybe a fiatal álláskeresők mellett nyártól minden, legalább egy hónapja regisztrált álláskereső bekapcsolódhat. A támogatás mértéke teljes munkaidős foglalkoztatás esetén havonta a bérköltség – vagyis a bruttó munkabér és szociális hozzájárulási adó – fele, de legfeljebb 100 ezer forint lehet. (Ez azt jelenti, hogy a minimálbérnél kicsivel többnél érhető el a maximális támogatás.) A foglalkoztatók az eddigi öt hónap helyett fél évig kaphatják az összesen így akár 600 ezer forintra rúgó támogatást. A program az ITM szerint több tízezer álláskereső elhelyezkedését teheti lehetővé.

A Vállalkozások munkaerő támogatására folyamatosan lehet jelentkezni a helyileg illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályainál. A részletes feltételek és dokumentáció a munka.hu honlapon érhető el. A program támogatási feltételeiről itt ezt írják még:

  • A munkaadók az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz benyújtott kérelem alapján vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, ha állami foglalkoztatási szervnél regisztrált 25 év alatti vagy legalább 1 hónapja nyilvántartott álláskeresőt foglalkoztatnak munkaviszony keretében. A támogatás folyósítási időtartama fix 6 hónap lehet. A támogatás mértéke a foglalkoztatót terhelő bérköltség (bruttó bér és ténylegesen átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adó) 50 százaléka, de teljes munkaidős foglakoztatás esetén legfeljebb 100 ezer forint havonta.
  • A kérelmeket a foglalkoztatást megelőzően a foglalkoztatni kívánt nyilvántartott álláskereső személy lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz kell benyújtani.

Az ITM közleménye szerint az ágazati bértámogatás összesen több mint 87 milliárd forinttal járult hozzá a munkahelyek megőrzéséhez. A legtöbb kérelmet Budapesten nyújtottak be, de számottevő volt az érdeklődés a program iránt Pest, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Csongrád-Csanád megyékben is. Az érintett munkavállalók kétharmada mikro- és kisvállalkozásoknál dolgozik, több mint felük a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, közel negyedük pedig a kereskedelem, gépjárműjavítás szektorban. A megítélt támogatások több mint 99 százalékát már ki is fizették a cégeknek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik