Gazdaság

Nemsokára a Mészáros-csoport lesz a legnagyobb magyar munkaadó

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Már csak egyetlen magyar cég van, amelyiknél több ember dolgozik, mint a Mészáros-csoportnál. A Magyar Postánál dolgozók létszáma 2019 végén úgy ötezerrel volt több, mint Mészáros Lőrinc érdekeltségeinél, ám tavaly a Postától eljött kétezer ember, most körülbelül 28,5 ezer alkalmazottja van a Magyar Postának.

A Mészáros-birodalom most 295 céget foglal magában, és már több mint 25 ezer alkalmazottjuk van – derül ki a G7.hu cikkéből. Másfél éve 24,8 ezer dolgozót foglalkoztattak, és annak ellenére nőtt a csoport munkavállalóinak létszáma, hogy azóta eladták a Mátrai Erőművet, szállodáikból a koronavírus-járvány alatt küldtek el jócskán embereket.

„A legtöbb embert a Magyar Bankholding Zrt.-nél alkalmazzák: tájékoztatásuk szerint az MKB-ból, a Budapest Bankból és a Takarék Csoportból összegyúrt szervezetnél közel 12 ezren dolgoznak. Emellett ezer fölötti munkavállalója van a Gallicoop Zrt.-nek és az elmúlt egy év közel ezerfős leépítése ellenére a Hunguest Hotelsnek is.”

„Ha a tendencia folytatódik, akkor egy-két éven belül eljön az a pont, amikor nem lesz olyan magyar cég, amely több embert foglalkoztat itthon, mint Mészárosék.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik