Marjai János / 24.hu
Gazdaság

Budapesten és országosan is emelkedtek az albérletárak

Éves összehasonlításban ugyan még csökkentek, de az előző hónaphoz képest már emelkedtek a magyarországi albérletárak idén áprilisban: az éves csökkenés 0,3 százalékos volt, a havi drágulás azonban már 1,3 százalékot tett ki országosan és a fővárosban is, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com csütörtökön közzétett lakbérindexéből.

Az ingatlan.com adatai szerint május közepén Budapesten átlagosan 135 ezer forintos havi bérleti díjért kínálták a lakásokat a tulajdonosok, ami elmozdulást jelent az előző hónapra jellemző 130 ezer forintos szinthez képest.

A közleményben Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, a díjemelkedés elsősorban az újépítésű lakások megjelenésének köszönhető.

A használt lakásoknál ugyanis májusban 3000 forint volt az egy négyzetméterre vetített átlagos bérleti díj, ami ugyanakkora mint áprilisban volt, tette hozzá a szakember az MTI tudósítása szerint.

Tavaly májusban a járvány miatt a lakáshotelek megjelenésével bővült albérletpiaci kínálat. Az idén májusban ennél is több ingatlant – 20 ezer – hirdettek ugyan meg, de kevesebbet, mint áprilisban, mivel sok tulajdonos kivárja az albérletpiac csúcsidőszakát. A felvételi ponthatárok kihirdetése után ugyanis júliusban és augusztusban feljebb kúsztak az árak 2015 és 2019 között.

Az ingatlan.com szakértője szerint a legfőbb kérdés, hogy idén nyáron hasonló lesz-e a trend vagy pedig az éves összevetésben nagyobb kínálat miatt alacsonyabb szinten betonozódnak-e be a bérleti díjak.

Balogh László a közleményben elmondta, a bérlők egyelőre kedvező helyzetben vannak, mert tavalyhoz képest még mindig nyomottabb áron találhatnak kiadó lakást, ehhez viszont fel kell térképezniük a teljes kínálatot.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.