Gazdaság koronavírus

Tavaly is ömlött a pénz Tállai csapatához, bruttó 1,4 millió az átlagbér a Zsóry FC-nél

Vajda János / MTI
Vajda János / MTI

Meg sem kottyant a koronavírus miatti gazdasági válság a Tállai Andráshoz kötődő Mezőkövesd Zsóry FC mögött álló Kft.-nek – derül ki az Mfor.hu cikkéből. A lap szerint a cég éves beszámolója is úgy néz ki, mintha nem lett volna semmiféle lezárás, zárt kapus mérkőzés vagy gazdasági visszaesés: a Kft.-nél a fizetések drasztikus emelésére is volt lehetőség.

A Mezőkövesd Zsóry FC Kft. mérlegének kiegészítő melléklete szerint

a bevételeik 1,7 százaléka köszönhető a jegyeladásoknak. Az értékesítési bevételek 68  százalékát a Magyar Labdarúgó Szövetségtől és a Magyar Hivatalos Labdarúgóligától érkező egység jogdíjak teszik ki. Ez 680,5 millió forint volt a 2019-es 563,8 millió forint után.

A Mezőkövesd Zsóry valamiért egyre vonzóbbá válik a szponzoroknak és a hirdetőknek. Ilyen jogcímen 2020-ban 172,6 millió forintot könyveltek el, míg 2019-ben még csak 93 millió forintot köszönhettek a hirdetőknek.

A dolgozók foglalkoztatásával járó kiadások viszont jócskán megugrottak, pedig a létszám még csökkent is tavaly. Személyi jellegű ráfordításként 949,4 millió forintot könyveltek el a 2019-es 834 millió forint után, írja az Mfor.hu.

Az átlagos statisztikai létszám 53 fő volt a korábbi 57 fő után. A bérköltségből kiindulva az egy havi átlagos bruttó bér 1 158 625 forintról 1 425 037 forintra nőtt a koronavírussal sújtott tavalyi évben. Ez bőven az átlagot meghaladó, 23 százalékos béremelést jelent a Mezőkövesd Zsóry FC-nél. Ebben a focisták mellett az irodai és operatív személyzet fizetése is benne van.

Néhány napja a 444.hu számolt be róla, hogy a felcsúti focicsapat mögött álló, a fociakadémia tulajdonában lévő Puskás FC Kft. remek évek zárt 2020-ban, árbevétele 16 százalékkal 4,3 milliárd forintra emelkedett. Hogy a bevételek növekedése pontosan milyen forrásnak köszönhető, arra a részletek taglalására hivatott kiegészítő melléklet nem tér ki. Felcsúton ugyanis immár hagyományosan kihagyják azt a fejezetet a dokumentumból, mintha az annak nem is lenne része.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik