Belföld

Tállai András focicsapata jó sok pénzt kapott nagylelkű támogatóitól

A debreceni focicsapat, a Puskás Akadémia és a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány mellett a Tállai András államtitkár, miniszterhelyettes nevével fémjelzett Mezőkövesdy Zsóry is közzétette 2018-as beszámolóját a honlapján – írta az mfor.hu

Ebből kiderül, hogy a csapat gazdálkodása tavaly nem sokban különbözött az előző évitől, lényeges változás azonban a bevételek összetétele. A Mezőkövesd Zsóry – kormányközeli kapcsolata ellenére – azon csapatok táborát gyarapítja, amelyek tételesen is közlik, hogy milyen jogcímeken folytak be bevételek

Érdekes, hogy az értékesítési bevételek soron jelentős visszaesés volt, ugyanis a 2017-es 845 millió után tavaly „csak” 593 millió folyt be, ezt a kiesést azonban az egyéb bevételekkel kompenzálni tudták – ezen a soron 266 millió után 594 milliót mutattak ki –, így összességében hasonló nagyságú költségvetésből tudott gazdálkodni a társaság tavaly, mint 2017-ben.

A csapat meccseit lényegében ugyanannyi szurkoló látogatta, mint 2017-ben, hiszen a jegyekből és bérletekből 22,6 millió után 22,9 millióra tett szert a kft. Az értékesítési bevételek több mint fele az MLSZ és MHLL jogdíjakból származik, bár 2018-ban 120 millióval kevesebbet számoltak el ezen a jogcímen, 366 millió forintot. A bevételek másik szilárdnak nevezhető lábát a hirdetési és reklámbevételek jelentik, aminek köszönhetően tavaly 161 millió folyt be a kasszába a korábbi 212 millió után.

Az értékesítési bevételek elmaradását gyakorlatilag nagyrészt más vállalkozások támogatásai kompenzálták az egyéb bevételek között. Míg 2017-ben 10,5 millió forinttal támogatták a cégek a csapatot, tavaly ez 149,3 millióra ugrott. 

Az összeg nagysága nemcsak a korábbi évhez képest nevezhető kiemelkedőnek, hiszen a Puskás Akadémia csapatát (Puskás Futball Club Kft.-t) mindössze 39 millió forinttal támogatták tavaly a nagylelkű cégek. Emellett az MLSZ is sokat segített: 7,6 millió után 106,8 millió támogatást adott a Mezőkövesd Zsórynak.

Mivel a bevételek mellett a kiadások is nagyjából a 2017-es évi szintjén maradtak, üzemi szinten mintegy 56 millió forint nyereséget sikerült kimutatni. Egy évvel korábban 64 millió szerepelt ezen a soron. A 3 millió forintos adó megfizetése és könyvelése után 52,6 millió forintja maradt a csapatnak.

Csökkent az átlagfizetés

Érdekes, hogy a csapatnál 1,2 millió forintról 1,03 millióra mérséklődött az átlagbér, amiben azonban – részletezettség hiányában – nemcsak a sportolók, de az egyéb, irodai, pályakarbantartással foglalkozó alkalmazottak, takarítók fizetése is benne van.

Kiemelt kép: MTI / Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik