Sokkal többen dolgoztak otthonról a koronavírus-járvány első hullámában, mint a másodikban – derült ki a KSH friss adataiból. A távmunkában még februárban is messze elmaradtunk az első hullám csúcsától – foglalja össze a statisztikai hivatal jelentését a Portfolio.hu.
Vagyis a munkáltatók kevésbé voltak rugalmasak akkor, amikor sokkal nagyobb volt a koronavírus-járvány. Igaz, az elején teljes volt a bizonytalanság, a második hullámban már volt mire támaszkodni.
„A mikrotörténetek alapján sok munkáltató csak akkor rendelte el az otthoni munkavégzést – olyan munkakörökben is, ahol a feltételek adottak – a járvány második (és harmadik) hullámában, amikor felütötte a fejét a koronavírus az alkalmazottak között, vagy akkor, amikor már a tevékenység működését veszélyeztette a vírus terjedése. Ezt most megerősíti a KSH adatközlése is, hiszen a járvány második hullámában közepén, tavaly év végén arányait tekintve alig több mint fele annyian dolgoztak távmunkában, mint az első hullámban. A márciusi szigorúbb korlátozások hatására valószínűleg tovább fog emelkedni, illetve emelkedett az otthoni munkavégzés” – írja a Portfolio.hu.