Gazdaság koronavírus

Több kisebb boltosnál szakad el a cérna a zárvatartás miatt

A múlt héten hozott döntéssel – legalább – egy héttel meghosszabbította a kormány a boltzárat, de az üzletek egy része ezt már nem igazán tartja be. A reményvesztettek mutogatnak a minden hájjal megkent sarki versenytársra, a szomszédos, zoknit is árusító nagy élelmiszerboltra, és persze a webáruházakra – áll az azénpénzem.hu összeállításában.

Március 8-ával (kivéve az aznap még nyitva tartható virágboltokat) két hétre bezárták az élelmiszerbolt, patika, drogéria, benzinkút kivételével az üzleteket. Többen értelmezték úgy, hogy azok a boltok, amelyek nem lehetnek nyitva, átvételi pontként azért működhetnek. Kiderült ugyan, hogy a rendelkezések alapján erre egyáltalán nincs mód, de – mint arra a Blokkk.com összeállítása rámutatott – többen töretlenül árusítanak így (olcsóbb az áruházi átvétel, mint a futáros csomagküldés).

A webáruház (a kereskedelmi jogban csomagküldő kereskedés) működhet, de átvevőpont csak akkor, ha a hozzá kapcsolódó üzlet (például élelmiszerbolt, drogéria) nyitva lehet. A jog ellenére – szedte csokorba a kereskedelmi szakportál ؘ– az Alza.hu, a Decathlon, a Jysk, az Extreme Digital, a Mall.hu átadja átvevőpontos rendszerében az online rendelt portékát – írja a portál.

Egyre több kisebb boltosnál szakad el a cérna. Egy kisváros vállalkozója – függönyboltja van – arra panaszkodott, hogy ott a kisebb vállalkozások üzleteinek zárva kell tartaniuk a kormányrendelet értelmében, de például egy nagy barkácsáruház vagy parkettákat áruló üzlet nyitva lehet.

Nemrég írtunk arról, hogy a szépségiparban dolgozó vállalkozók között is sokan elégedetlenek:

Kapcsolódó
A tavalyi év megtépázta, a mostani zárás padlóra küldte a szépségipart
Sok szektort hozott nehéz helyzetbe a koronavírus, de kevesen mozdultak meg akkora elánnal a korlátozó intézkedésekkel szemben, mint a szépségipari dolgozók. Az operatív törzsnek küldött petíciójukat már több mint negyvenezren írták alá. A fodrászok, szoláriumosok, kozmetikusok nyitást vagy érzékelhető állami támogatást szeretnének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik