A Netrisk.hu adatai szerint az autósok 2020-ban átlagosan 106 100 forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást. Ez az érték 10 százalékkal haladja meg az előző év 96 400 forintos átlagát. A biztosításhoz megfelelően kiválasztott paraméterek (együttkötés, fizetés módja és ütemezése) kedvezményeivel azonban az emelkedés hatása sok esetben kiküszöbölhető.
A biztosításközvetítő portál statisztikái azt mutatják, hogy miközben 2020-ban az új cascoszerződéseket átlagosan közel 120 ezer forintos éves díjra (10 ezer forint/hó) kötötték, addig a már meglévő szerződések évfordulós váltásakor átlagosan 96 ezer forintért (8 ezer forint/hó) találtak új biztosítót az ügyfelek. Ennek az egyik oka az, hogy az évfordulós váltás során érintett ügyfelek általában több kármentes évvel rendelkeznek, ami nagyobb kedvezményre jogosítja őket. Másrészt az évfordulós váltók eleve céltudatosabban igyekeznek a legkedvezőbb díjú termékek közül választani.
Önrészként továbbra is a nagyobb védelmet nyújtó módozatokat választják az ügyfelek: a szerződők 43 százaléka választotta a legkedvezőbb, 10 százalék, de minimum 50 ezer forintos önrészt. További 37 százalék a 10 százalék / 100 ezer forintos konstrukció mellett döntött. Ezek ugyan néhány ezer forinttal több díjvonzattal járhatnak, mint a 20 százalékos verziók, ám baj esetén az ügyfélre csak feleakkora anyagi terhet rónak.
Kevesebb mint 20 százalék köt cascót
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2020. negyedik negyedévében 1 006 609 casco-szerződést kezeltek a biztosítók közel 110 milliárd forint értékben. Ugyanebben az időszakban az élő kgfb-szerződések száma 5 816 825 volt. Ez azt jelenti, hogy a forgalomban lévő gépjárműveknek mindössze 17,3 százaléka rendelkezett az év végén casco védelemmel.
Bár a gépjárműforgalom időszakos visszaesése átmenetileg a káresetek számát is csökkentette, ez csak tompítani tudta a díjak emelkedését – magyarázza a cég kereskedelmi igazgatója, Marschalek Péter. Az autók helyreállítási költsége ugyanis továbbra is lendületesen emelkedik. Az euróárfolyam magasba lökte az alkatrészek árát, a bérszintek általános emelkedésével párhuzamosan pedig a szervizek is folyamatosan emelkedő rezsióradíjakat számolnak fel a biztosítók felé. Az autók egyre korszerűbb műszaki megoldásai és a gazdagabb szériafelszereltség szintén felfelé téríti az átlagdíj mértékét. Arra is felhvíta azonban a figyelmet, hogy tudatosan kiválasztott díjcsökkentő paraméterekkel azonban a cascodíj akár 20 százaléknál is nagyobb mértékben mérsékelhető.
Így csökkentheti a casco díját
- A szerződés éves felülvizsgálata
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz (kgfb) hasonlóan a casco szerződések felülvizsgálatára és adott esetben cseréjére a szerződések évfordulóján van lehetőség. A biztosításközvetítőnél a cascóval rendelkező ügyfelek egy-egy szerződés váltásakor átlagosan 9 ezer forinttal alacsonyabb díjon kötötték meg a következő évre vonatkozó cascójukat.
- A fizetés módja és ütemezése
A kapcsolódó díjkedvezmények hatására a cascódíjaikat átutalással rendezők aránya a tavaly már meghaladta náluk a 74 százalékot, miközben a csekket már csupán 15 százalékuk választotta. A többiek inkasszóval és bankkártyával egyenlítették ki a biztosító számláját. Szintén az ösztönzők hatására immár abszolút többségben vannak a díjaikat egyösszegben rendezők: 55 százalék választotta éves díjfizetést. Negyedéves díjfizetés mellett az ügyfelek 29 százaléka döntött, ezt követi a féléves (9%) és a havi (7%) gyakoriság.
E két paraméter átállításával akár 10 százalékot meghaladó díjkedvezmény is elérhető.