Gazdaság

A vírus sokkja a feje tetejére állította a cégek pénzügyeit is (x)

Getty Images
Getty Images
Míg a békeidőben egyéni és céges szinten is meg lehetett oldani az életet a komfortzónán belül, a pandémia már új ritmust diktál. Vállalkozni most kockázatosabb, nem lehet megúszni a tervezést és a finanszírozás optimalizálását. A járványhelyzet igazi trauma a vállalkozások számára, ami pénzügyeiken is meglátszik.

A járvány miatt bezárult a világ, a korábbi pezsgést felváltotta egy – csak kevés szegmenst nem érintő – pangás, a kivárás időszaka, amelynek bár úgy tűnik közel a vége, most emberileg és pénzügyileg is komoly kihívás boldogulni.

Naponta érkeznek a hírek arról, milyen nehéz helyzetbe került a turizmus és a vendéglátóipar. Alig-alig van egy két ember a fodrászatokban, már nincsenek nagy sorok a parfümériák vagy a ruhaboltok kasszáinál. Nem ez az időszak, amikor új versenybiciklit vagy bőröndöket veszünk és ebben a helyzetben le tudunk mondani egy újabb pár fülbevalóról. De ami az egyik oldalon józan és helyénvaló járványvédelmi intézkedés, illetve a kiadások visszafogása a jövedelemkiesés vagy a pandémia miatti aggodalom okán, a másik oldalon a gazdaság fékezése, a pénzáramlás lassítása.

A KSH online kasszaadatai szerint december 1-25. között – tehát a karácsonyi időszakban, amikor normál esetben csúcsokat dönt a fogyasztás – 2,7 százalékkal kevesebb pénzt hagytak az emberek a boltok pénztáraiban, mint egy évvel korábban. Ráadásul a termékek mennyisége is kevesebb lehet, mert ebben a számban a megugró infláció nincs benne. Ahogy márciustól kezdve az egész tavalyi évben jellemző volt, úgy decemberben is csak élelmiszerekre és gyógyszerekre költöttek többet az emberek. A különféle iparcikkek kereskedelme 15-25 százalékos visszaesést mutatott még a közvetlenül a karácsonyt megelőző időszakban is. A korábban népszerű ajándéknak számító kulturális, szabadidős cikkek kiskereskedeleme drámaian, 24,2 százalékkal zuhant. Ahogy fogy a fizetőképes kereslet, úgy kerül nehéz helyzetbe egyre több vállalkozás még akkor is, ha néhány hónapos nehézséget, esetleg teljes kiesést is belekalkuláltak a könyveikbe. De ki az, akinek a járvány előtt, akinek a járvány előtt egy pillanatra is eszébe jutott, hogy hosszú hónapokra padlófékezhet a világ?

És nem csak a kieső forgalom borítja fel a cégek életét. Ki számított arra, hogy a korábban flottul működő ellátási láncok hosszabb-rövidebb időre leblokkolnak, hogy az évek óta fix partnerek fizetésképtelenné válnak vagy hogy a szinte kőbe vésett fizetési határidőket át kell szabni? A bizonytalanság jelentős volatilitást szült a készlet-, vevő- és szállítóállományokban, tehát a korábban csak kisebb intervallumban mozgó árak gyorsabban és nagyobb mértékben változtak, nehezebb felmérni a kiadási és bevételi oldalt, röviden: jelentősen megugrott kockázat.

A kockázatot reális kereteken belül tervezéssel, átstrukturálással, új finanszírozási megoldások keresésével lehet kompenzálni, ráadásul ezek nem csak a felhők elvonulásáig hasznos lépések. A mostanihoz hasonló kaotikus piaci helyzetben például már

nem mindig elég a standard folyószámlahitel típusú termékek alkalmazásával menedzselni a felmerülő forgóeszköz-igényt, hanem teljeskörű forgóeszköz-optimalizálási megoldások után kell nézni.

Nem elég féléves vagy éves terveket készíteni, a likviditást folyamatosan monitorozni és akár rövidebb távra is tervezni kell. Ez pedig akár békeidőben is hasznos öröksége lehet a mostani, nehézségekkel teli időszaknak.

Soós Gábor, az UniCredit Bank Vállalati, Befektetési és Private Banking Divízió vezetője a Forbesnak korábban arról beszélt: a forgóeszköz-finanszírozási igényt érdemes olyan módon meghatározni, hogy az kell tartalékot biztosítson a stabil működéshez váratlan események bekövetkezése esetén is, illetve meg kell találni a cég sajátosságaihoz és lehetőségeihez leginkább illő forgóeszköz-finanszírozási formát. Az UniCreditnél az ilyen konstrukciókat méretre szabják: az egyéni lehetőségek és célok felmérése után az ügyféllel közösen határozzák meg a finanszírozási irányokat, kiegészítve olyan biztonsági hálókkal is, mint például a vevőbiztosítás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik