Gazdaság koronavírus

Kormánydöntés: vissza kell adja a már beszedett bérleti díjat az önkormányzat

Mohos Márton/24.hu
Mohos Márton/24.hu

A múlt héten jelentette be a miniszter, hogy a kormány úgy döntött, öt hónapra elengedi a az állami vagy önkormányzati ingatlanok bérleti díját, hogy így segítse a megroppant vendéglátást, és más szolgáltató szektorokat. Most jelent meg a pontos rendelet, amely egyrészt meghatározza, hogy kik és milyen tevékenység után vehetik igénybe a segítséget, másrészt pedig ad egy fricskát az amúgy is kivéreztetett önkormányzatoknak.

Az állam, önkormányzat, illetve állami vagy önkormányzati többségi befolyása alatt levő cég nem követelheti a februári, márciusi, áprilisi, májusi és júniusi bérleti díjat – amennyiben azt már beszedte, akkor azt március közepéig vissza kell fizetnie a bérlőnek.

Ha a bérlő az adott, bérelt  helyiségben az alábbi tevékenységeket végezte már 2020. november 4-én, akkor nem kell bérleti díjat fizetnie:

1. éttermi, mozgó vendéglátás,

2. rendezvényi étkeztetés,

3. Italszolgáltatás,

4. Filmvetítés,

5. konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése,

6. sport és szabadidős képzés,

7. Előadó-művészet,

8. előadó-művészetet kiegészítő,

9. művészeti létesítmények működtetése,

10. múzeumi tevékenység,

11. növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése,

12. sportlétesítmény működtetése,

13. Sportegyesületi,

14. testedzési szolgáltatás,

15. egyéb sporttevékenység,

16. vidámparki, szórakoztatóparki,

17. fizikai közérzetet javító szolgáltatás,

18. egyéb szórakoztatás, szabadidős,

19. szállodai szolgáltatás,

20. üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás,

21. Kempingszolgáltatás,

22. egyéb szálláshely szolgáltatás,

23. utazásközvetítés,

24. utazásszervezés vagy

25. egyéb szárazföldi személyszállítás.

Mindez a könnyítés nem vonatkozik

  • a munkahelyi étterem, illetve büfé,
  • a szálláshelyen található étterem, illetve bár,
  • a köznevelési intézmény, valamint a szakképző intézmény menzája, valamint büféje,
  • az egészségügyi intézményben található étterem, illetve büfé üzemeltetőjére.
  • Valamint az MNB-re, illetve az MNB többségi tulajdonában álló cégre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik