Gazdaság

Keményen kiosztotta az Auchant a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete

MTI/MTVA/Bizományosi: Faludi Imre
MTI/MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, az Auchan szerdán bejelentette 2021-es bérfejlesztését. Azt is közölték, hogy milyen pozícióban mennyit lehet keresni náluk.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) pénteki közleményében erős szavakkal kommentálta az Auchan bejelentését. Mint írják: amikor egy vállalatnál évek óta január elseje a bérfejlesztés időpontja, és az idei évben márciustól kíván emelni a béreken, „akkor az embernek többnyire az jut az eszébe, hogy a vállalat megtakarít 2 havi bérfejlesztést, nem pedig az, hogy ledobta a bérbombát”.

„Amikor egy vállalat a régóta náluk dolgozó, nagy tapasztalattal rendelkező kollegái esetében 0% alapbér emelést hajt végre, és a béremelést visszavonható bérkiegészítés formájában adja oda ezeknek a munkavállalóknak, akkor az jut az érintett dolgozó eszébe, hogy ha idén nem teljesítek megfelelően, akkor a 2020-as béremet fogom keresni 2022 január 1-től” – teszik hozzá. Szerintük az Auchan kétlépcsős bérfejlesztésről beszél, de „azt elfelejti említeni, hogy a második lépcső csak a munkavállalók alig egyhatodát érinti, és arról sem tesz említést, hogy ezt az emelést gazdasági mutatószámok teljesítéséhez kötötte, akkor az jut a dolgozók eszébe, hogy őket ezzel becsapják”.

Amikor egy vállalat az elmúlt 5 év legsikeresebb pénzügyi eredménye után azzal áll elő a bértárgyalás első fordulójában, hogy júliustól szeretne bért emelni, és azt is csak akkor, ha addig teljesülnek bizonyos gazdasági célszámai, akkor az jut a szakszervezet eszébe, hogy vajon mi a terve a tulajdonosoknak a 2020-ban megtermelt javakkal, ha a bérbe csak azt akarja befektetni 2021-ben, amit majd abban az évben megtermelnek?

– áll a közleményben.

A KASZ úgy látja, hogy a vállalat által ismertetett bérfejlesztés mértéke, illetve annak módja „rendkívül nagy fokú tiszteletlenséget tükröz azon munkavállalók felé, akik lehetővé tették a 2020-as üzleti eredmények elérését”. A szakszervezet megvárja a vállalati döntés munkavállalói fogadtatását, és a tagság akaratának megfelelően mérlegeli a további lépéseket. „Ha a munkavállalók is úgy fogják érezni, hogy a fentiek tükrében ez egy szenzációs bérfejlesztés, akkor biztosan bennünk van a hiba” – teszik hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik