Gazdaság

26,7 milliárd forint a legkedvezőbb ajánlat a Lánchíd felújítására

MTI/MTVA
MTI/MTVA

A Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzésen a pályázók a végleges ajánlataikat megtették, ezek értékelését a BKK folyamatosan végzi. A legalacsonyabb ajánlat alapján bruttó 26,75 milliárd forint költséggel újulhat meg a főváros ikonikus hídja – közölte csütörtökön a Főpolgármesteri Hivatal. Ez év januárjában (a Váralagút felújítása nélkül) bruttó 35,29 milliárd forintos legkedvezőbb ajánlatot tartalmazó közbeszerzési eljárást kellett forráshiány miatt eredménytelenné nyilvánítani.

A közleményben kiemelik: miközben a főváros és a BKK mindent megtett azért, hogy gyorsan és professzionálisan bonyolítsa le az új közbeszerzési eljárást, a kormány továbbra sem utalta át a Lánchíd felújítására évek óta ígért hatmilliárd forintot.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a négy pályázó cég közül kettőt kilőne a kormány: az osztrák Strabagot és az Apáthy Endre érdekeltségébe tartozó A-Híd Zrt.-t. Ha ez megtörténne, a ringben csak NER-es formáció maradna: az immár Szíjj László neve alatt működő Közgép, illetve az Abronits Róbert érdekeltségébe tartozó Dömper konzorciuma. Erről bővebben korábbi cikkünkben olvashat:

Kapcsolódó
Kénytelen NER-céggel felújíttatni a Lánchidat Karácsony?
Négyből három jelentkező a kormányoldalhoz köthető. Az esetleg túlárazás ismét tendervisszavonáshoz és a politikai harc folytatásához vezethet, miközben meglehet, a kormányközeli cégek megbízása miatt is magyarázkodnia kell a fővárosi vezetésnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik