Gazdaság

Biztosnak tűnik, hogy jövőre is emelkedhet a minimálbér

Csanádi Márton / 24.hu
Csanádi Márton / 24.hu
A kérdés csak az, vajon mennyivel emelkedhetnek a legkisebb bérek. Közeledtek kicsit a szakszervezeti és munkáltatói álláspontok a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), de a kormány részéről is kellene némi engedmény.

Elmozdultak a szakszervetek a korábbi, 10 százalékos követelésüktől, a továbbiak­ban 7,5 százalékos minimálbér-emelést szeretnének a jövő évre elérni – mondta a Világgazdaságnak a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László. A minimálbér jelenleg 161 ezer forint, a 7,5 százalékos emeléssel 173 ezer forintra hízna.

Az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke, Zs. Szőke Zoltán viszont azt hangsúlyozta lapnak, hogy nem hagyhatók figyelmen kívül a járvány hatásai sem, de ha a kormány csökkenti a szociális hozzájárulási adót 2 százalékkal – ahogyan a korábbi megállapodásban vállalta –, akkor megadnák az inflációval azonos mértékű béremelést.

A kiskereskedelmi érdekképviseleti szövetség vezetője kifogásolta, hogy semmilyen jelzést nem kaptak a kormány terveiről, emiatt tovább fokozódik a bizonytalanság, és a vállalkozások nagy részének még iránymutatást sem tudnak adni, hogy jövőre milyen kötelező bérekkel kalkuláljanak.

Az Áfeosz-Coop vezetője egyelőre nem lát esélyt 3 százaléknál nagyobb emelésre, de jelezte, hogy „az év végéig még sok minden megtörténhet”. A 3 százalékos emeléssel a 166 ezer forintot közelítené a minimálbér.

Kordás László arra a kérdésre, hogy elégedettek lennének-e kisebb, 4-5 százalékos minimálbér-emeléssel, úgy válaszolt, hogy biztosan nem. A szakszervezeti vezető amellett érvelt, hogy a kormánynak fontolóra kellene vennie a 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulék eltörlését. (Megjegyzés: a biztosítottak, vagyis a dolgozók által fizetendő munkaerőpiaci járulék júliustól beolvadt a 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulékba.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik