Gazdaság koronavírus

A koronavírus miatt nehéz lesz a döntés a jövő évi minimálbérről

Kedden tárgyalnak ismét a jövő évi minimálbérről a munkaadói és a munkavállalói szervezetek, illetve a kormány illetékesei.

A minimálbér jelenleg bruttó 161 ezer forint, a bérminimum pedig bruttó 210 600 forint. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke, Rolek Ferenc nem mondott konkrét számot arra a Népszavának, hány százalékos emelést tartanának elképzelhetőnek. Úgy kellene ugyanis most egy évre előre eldönteni valamit, hogy mindenki csak széttárja a kezét, ha azt kérdezik, mi lesz a gazdaságban egy év múlva. Szerinte ezért egyelőre „fölöslegesen dobálóznának a számokkal”, előbb szeretnének a gazdaság jövő évi várható alakulásáról is hallani. Felmérték a vállalkozások helyzetét és elvárásait, és a válaszokból az látszik, hogy a cégek igen nehéz helyzetben vannak a koronavírusjárvány miatt, sokan a túlélésért küzdenek. Rendkívül óvatosak a munkaadók, mert hatalmas a bizonytalanság. Rolek Ferenc szerint ezért az idén a korábbiaknál is nehezebb lesz a bérmegállapodás. Miközben a munkaerőért folytatott nemzetközi verseny, és a dolgozók életszínvonalának megőrzése érdekében emelni kellene a béreket, nagy kérdés, mire van lehetőség. Megkönnyítené szerinte a tárgyalásokat, ha bizonyos járulékcsökkentésekben biztosak lehetnének a vállalkozások.

A munkavállalói oldal – a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége – eközben múlt héten megegyezett arról, hogy az idén csak a 2021-es évre szólóan szeretnének megállapodást kötni a legkisebb bérek összegéről. A szakszervezetek az inflációt mindenképpen meghaladó béremelést szeretnének – mondta a lap érdeklődésére a MASZSZ elnöke, Kordás László. Konkrét százalékot azonban ő sem kívánt megnevezni. A szakszervezetek emellett szeretnének egy olyan hosszú távú megállapodást is kötni, amely bizonyos gazdasági mutatókhoz  – például infláció, bérkiáramlás – köti a minimálbér adott évi emelésének mértékét. Ezzel ugyanis szerintük meg lehetne előzni az év végi partalan alkudozásokat és bizonytalanságot.

Kiemelt kép: Csanádi Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik