Gazdaság

Pontosíthatják a bolti eladók maszkviselési szabályait, egyértelműsítik, hogy inni szabad

MTI/Balogh Zoltán
MTI/Balogh Zoltán
Két hete hívta fel a figyelmet a szakszervezet arra, hogy problémás lehet a kereskedelemben dolgozóknál maszkban a folyadékpótlás. Azóta számos helyen sokkal rugalmasabbak lettek a munkáltatók. A jogalkotók szerint egyértelmű kéne hogy legyen, inni szabad. De ha nem az, akkor készek kiegészíteni a szabályozást.

A maszkviselés szabályainak szigorítása óta már nem csak az eladótérben kell eltakarni az orrot és a szájat, hanem az üzletek egész területén, például a raktárban is. Nincs tehát házon belüli maszkmentes szusszanási lehetőség a dolgozóknak.

Két hete írtuk, hogy a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) közleménye szerint egyes munkáltatók annyira aggódnak a bírság és a bezárás miatt, hogy annyi időre sem engedik levenni a maszkot a dolgozóiknak, amíg egy korty vizet isznak. Így például a munkaközi szünetre a Munka Törvénykönyve alapján nem jogosult hatórás pénztársonak ivás nélkül kell lehúznia a műszakot, de áruházi pékségből is kaptak panaszt. A szakszervezet egyébként kétóránként 10 perc maszkmentes szünetet kért a dolgozóknak.

A munkáltatók egy része kezdettől rugalmasan állt a maszkmentes szünet kéréséhez

A KASZ elnöke, Karsai Zoltán nem árulta el nekünk, mely üzletekben volt problémás az ivás, csak annyit mondott, nagyobb lánc és kisebb üzlet dolgozóitól is érkezett panasz a szakszervezethez. Az is eljutott azonban hozzájuk, hogy  a munkáltatók egy része átérzi, nem könnyű a dolgozóknak maszkban lenni egész nap. Volt öt olyan munkáltató, amelyik a szakszervezet kérése után már másnap biztosította a kétóránkénti 10 perces maszkmentes szünetet, illetve azt mondták a dolgozóknak, kétóránként menjenek ki a boltból egy kicsit, vegyék le a maszkot, sétáljanak pár percet a szabad levegőn. Máshol azt mondták a dolgozóknak, ha a maszk már nagyon elviselhetetlen a számukra, szóljanak, és kiengedik őket egy rövid időre. Persze a munkáltatók részéről elvárás, hogy ezzel senki ne éljen vissza, ne más üzletben vásárolgasson, és ne is extra cigiszünetet tartson. Ezt van, ahol nézik is – tette hozzá.

A pénztárosokra visszatérve Karsai Zoltán jó példaként említette az Aldit és a Lidlt, mivel minden pénztárosnak saját kasszája van, rugalmasan, szükség szerint nyitnak és zárnak a pénztárak, a ciklikus forgalomhoz, a pillanatnyi vásárlószámhoz igazodva. A két diszkontlánctól nem is érkezett pénztárospanasz a maszkviseléssel, ivással kapcsolatban. A nagyobb áruházakban viszont szinte mindig van vásárló, és ha kevés a pénztáros, állandó a sorállás a kasszák előtt, nehéz kivenni a pénztárost. Van, hogy csak egy pénztár van nyitva – azt pedig nem lehet bezárni. Az sem megoldás, hogy átküldik a vevőket az önkiszolgáló kasszákhoz, mert azt nem mindenki szereti használni. A CBA-k jellemzően kisebbek, el-elfogynak időnként a vevők, olyankor ki tud menni a pénztáros – sorolta még a tapasztalatokat a KASZ elnöke.

Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Spar, Tesco, Auchan és Aldi

A nagyobb láncok közül négyen válaszoltak a maszkviseléssel kapcsolatos kérdéseinkre, ezekből úgy tűnik, igyekeznek rugalmasak lenni. A Sparnál rugalmasabbá tették a szünetkiadásokat, hogy támogatni tudják a gyakoribb kézmosás, valamint maszkcsere lehetőségét, illetve biztosítani tudják az ivást. A rendszer működőképes szerintük, amit bizonyít, hogy az ivás lehetőségével kapcsolatban egyetlen dolgozói panasz sem érkezett hozzájuk.

A Tesco a maszkviseléssel kapcsolatban a hatályos jogszabályokkal összhangban jár el, ugyanakkor rugalmasságot biztosít a műszakok alatt arra, hogy például igyanak, mosdóba menjenek a dolgozók – írták. Az Auchan már a járvány tavaszi időszakában is megnövelte 10 perccel a pihenőidőt, lehetőséget biztosítva, hogy kimenjenek a dolgozók a szabad levegőre, levenni a maszkot. Munkatársaik mindnyájan egyéni szükségletük szerint ihatnak, a maszkviselési szabályok megtartása mellett, a kijelölt helyen és módon. Ehhez az üzemi területeken ivókutak vannak. Az összes pénztáros, és a pékség munkatársai számára is biztosítják a 10 perces extra szünetet és az ivás lehetőségét.

Az Aldi minden dolgozójának – egyedi szükséglet szerint – biztosítja az időt arra, hogy elmehessen a mellékhelyiségbe, illetve kellő mennyiségű folyadékot vegyen magához. A vállalat minden dolgozónak térítésmentesen biztosítja az ásványvizet, kávét, valamint a friss gyümölcsöt és zöldséget is. A járványügyi helyzetben ezt a legbiztonságosabban a munkatársak számára kialakított szociális helyiségben lehet megoldani. A dolgozók biztonsága érdekében a szüneteltetés egyesével történik, így a szociális helyiségben tartózkodó munkatárs minimálisra csökkentett fertőzésveszély mellett tudja levenni a maszkot. Azon munkavállalóiknak is biztosítják ebben a formában a rövidebb szünet lehetőségét, akik számára  – munkaidejük hosszából fakadóan – ezt a törvény nem írja elő.

A láncoknak nem érdekük

Az OKSZ főtitkára, Vámos György feltételezi, hogy egyedi eset lehetett a maszkviseléssel kapcsolatos ivási probléma, és amondó, hogy abból nem jó általánosítani. Viszont a cégek felé célszerű jelezni a problémát. Kijelentette, a láncoknak nem érdekük hogy ne igyekezzenek megadni a szükséges pihenőidőt a dolgozóiknak. Munkakörönként (pénztáros, árufeltöltő, csemegepultosnál), és áruterületenként is mások a munkakörülmények, a fizikai leterheltség – ehhez igazítják a pihenőidőket.

Egy biztos, maszkban dolgozni nehezebb. A cégeknek a járványhelyzethez kellett igazítaniuk belső egészségügyi szabályzatukat, kockázatértékelésüket, a maszkviseléssel összefüggésben pedig fel kellett mérni, szükség van-e plusz pihenőidőre. Ez foglalkozás-egészségügyi kérdés, eleget kell neki tenni, és az üzleteknek kötelező biztosítaniuk a maszkot, mert munkaeszköz. Az OKSZ szerint biztosítják is. Vámos György is jó gyakorlatnak tartja, ha a dolgozóknak adnak kisebb szünetet, amikor az áruházon kívül le tudja venni a maszkját egy rövid időre.

Rendőrségi intézkedések

November 19-ig a rendőrség üzletekben, és egyéb helyeken összesen 5123 esetben intézkedett a maszkviselés szabályainak megszegése miatt. Üzletekkel, vendéglátóhelyekkel, szórakozóhelyekkel szemben közigazgatási hatóságként eljárva 28 figyelmeztetést, 16 bírságot, és 59 bezárást rendeltek el. Forrás: koronavirus.gov.hu

Maszk alá dugják a szívószálat

Karsai Zoltánt megkérdeztük, változott-e valami a két hét alatt, amióta megszellőztették, hogy ivásra sincs mód a rigorózus maszkolás közepette. Elmondta, hogy a láncnál, ahonnan a szakszervezetnek jelezték a problémát a dolgozók, szívószálas kulacsokat biztosítottak, így a szívószálat alulról bedugva a maszk alá megoldható az ivás. A hír megjelenése óta egyre több cég biztosít maszkszünetet, olyan vállalatok is vizsgálják a kérdést, akik eddig elzárkóztak, egyre több a pozitív példa.

A KASZ egyeztetett a jogalkotókkal is. Úgy tűnik, belátják, ha nem egyértelmű, hogy ha a dolgozó inni szeretne vagy orrot fújni, akkor a 1,5 méteres távolság megtartása mellett addig félrehúzhatja a maszkot, akkor ezt le kell írni. Gulyás Gergely miniszter is azt válaszolta Gurmai Zita MSZP-s képviselő maszkmentes szünet biztosítására vonatkozó kérdésére, hogy nyitott a kormány arra, hogy leírja azt, ami egyértelmű – enni és inni nem maszkban kell, és az sem kérdés, hogy a dolgozónak joga van inni, ha megszomjazik.

Karsai Zoltán arra számít, hogy a közeljövőben egyértelműsítik ezeket a kérdéseket a jogalkotók.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik