Gazdaság

NNK: az influenza elleni oltás több, mint 70 százalékát már beadták

Továbbra is elérhető az ingyenes influenza elleni oltóanyag minden magyar állampolgár számára – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap az MTI-vel.

A közleményben hangsúlyozták: az országban folyamatos az ingyenes influenza elleni oltások beadása.

Az idei influenza szezonban eddig a felnőttek részére biztosított oltóanyag 74 százalékát, míg a 3 év alatti gyermekek rendelkezésére álló négykomponensű vakcina 20 százalékát adták be.

Kiemelték: az NNK hetente kér tájékoztatást az influenza elleni oltóanyag fogyásáról annak érdekében, hogy folyamatos legyen az ellátás. Így lehetővé válik a megyék közötti, helyi igényeknek megfelelő átcsoportosítás is.

Egyre hosszabbak a várólisták az influenza elleni oltásra, a vakcina miatt aggódnak az orvosok
Sok körzetben kétséges, hogy jut-e vakcina a krónikus betegeknek.

Tájékoztatásuk szerint a jelenlegi adatok alapján 13 megyében a rendelkezésre álló készletek elégségesek, ők már nem kértek további oltóanyagot. Azokba a megyékbe, ahol további igény jelentkezett, napokon belül újabb adag vakcinát szállítanak ki.

Felhívták a szülők figyelmét, hogy a 3 éven aluli gyermekek részére november 30-ig jelezzék a négykomponensű oltóanyag iránti igényüket háziorvosuknál. Amennyiben a gyermekek igény szerinti beoltása megtörtént, a maradék négykomponensű vakcinákat idősebbek kapják meg életkortól függetlenül – írták.

Hangsúlyozták: az influenza elleni védőoltások elsődleges célja az egyéni védelem, a súlyos, kórházi ellátást igénylő megbetegedések, és az influenza okozta halálesetek megelőzése. Különösen ajánlott az oltás azok részére, akiknél az influenzafertőzés vagy az ahhoz társuló szövődmények nagy kockázatot jelentenek – írták a közleményben.

Egyelőre nem jut Európából Magyarországra influenza elleni oltás
A koronavírus-járvány második hulláma miatt nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is megnőtt az igény az influenza elleni védőoltás iránt, és minden ország védi a saját készleteit.  Egyes vélemények szerint az idei oltási kedvet látva 1,4 millió helyett 4 millió vakcinára is szükség lehet idehaza, azonban sem az import, sem az utángyártás nem tűnik könnyen járható útnak.

Kiemelt kép: MTI/AP/Luca Bruno

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik