Gazdaság

Kikapcsolási moratóriumot hirdetett az év végére a Nemzeti Közművek és az E.ON

Az NKM Energia Zrt. 2020. november 29. és 2021. január 8. között önkéntes kikapcsolási moratóriumot vállal – írta a cég közlésére hivatkozva a Portfolio.hu. Vagyis az NKM önkéntes kikapcsolási moratóriuma advent első vasárnapjától vízkereszt utánig tart.

  • A moratórium nem csak a védett ügyfeleket érinti,
  • hanem azokat a lakossági ügyfeleket is, akiknek 60 napon túli számlatartozása van.
  • Viszont a kikapcsolási moratórium nem vonatkozik azokra, akiknél már ki vannak kapcsolva a szolgáltatás.

Az NKM hangsúlyozta, folyamatosan nyomon követik a járványügyi helyzettel kapcsolatos fejleményeket, szabályozásokat, ezekre figyelemmel teszik meg a szükséges intézkedéseket és haladéktalanul tájékoztatják ügyfeleiket.

A cég továbbra is azt javasolja ügyfeleinek, hogy mindannyiunk biztonsága érdekében válasszák a legtöbb ügy intézésére alkalmas online ügyfélszolgálatot, a mobilapplikációt, a telefonos vagy írásos ügyfélszolgálatot a személyes érintkezések csökkentése érdekében.

Adventtől önkéntes kikapcsolási moratóriumot vállalt lakossági ügyfeleinél az E.ON Hungária Csoport is ugyanerre az időszakra. Mint írták, az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan az E.ON és az E.ON Hungária Csoporthoz tartozó Elmű és ÉMÁSZ az idén is felfüggeszti lakossági ügyfeleinél a tartozás miatti kikapcsolásokat az ünnepi időszakban. A vállalatcsoport saját döntése alapján a veszélyhelyzetre való tekintettel idén az önkéntes moratórium a korábbiaknál kétszer hosszabb időszakot ölel fel, 2020. november 29. és 2021. január 8. között nem szünteti meg a szolgáltatást áramdíjtartozás miatt.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik