Gazdaság

Adatforgalom nélkül használható a központi információs honlapok egy része

Adathasználat nélkül elérhetőek november 16-ától az információhoz jutást segítő legfontosabb központi információs, oktatási honlapok, álláskereső portálok, az iparkamarai honlapok, a Vodafone ügyfeleinek.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a szolgáltatóval közös sajtótájékoztatón azt mondta, az intézkedés célja Magyarország működésben tartása. Hozzátette, hogy a kormány a járványhelyzetben is elkötelezett a munkaalapú gazdaság mellett. Azt az elmúlt tíz év is bizonyította, hogy a magyar emberek munkából szeretnének és tudnak megélni.

A Vodafone Magyarország és az ITM közös kezdeményezése abban nyújt támogatást a munkaadóknak és munkavállalóknak, hogy a sok nehézséggel járó járványhelyzetben is folytatni tudják munkájukat. A honlapok díjmentes elérésének biztosítása hozzájárul a munkahelyek megőrzéséhez, a vállalkozások és az állampolgárok költségeinek csökkenéséhez a legnehezebb időkben – mutatott rá György László.

A szolgáltató igazgatóságának alelnöke, Budai J. Gergő  kiemelte: a kormányzati, önkormányzati, állami és európai uniós portálok adatforgalom-generálás nélküli használata segít az óvintézkedések betartásában is. (MTI)

Kiemelt kép: Kummer János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik