Gazdaság

Tállai: nehéz komolyan venni Karácsony Gergelyt

Az államtitkár nem érti, miért emelne adót a főpolgármester.

Tállai András szerint nehéz komolyan vehető magyarázatot adni arra, hogy Karácsony Gergely főpolgármester miért gondolkodik adóemelésről, amikor a főváros vagyona látványosan növekszik. Ezt mondta a Magyar Nemzetnek a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, akit az állami hírügynökség idézett.

Dúsgazdag vagy koldusszegény a főváros? Kinek van igaza Budapest és a kormány vitájában?
Évek óta alulfinanszírozott a főváros, Tarlós István idején is így volt ez. A kormány viszont Karácsony Gergelyék minden, a pénzügyi függetlenség irányába mutató próbálkozását elgáncsolja. Mi lesz így Budapesttel?

Az államtitkár szerint az Orbán-kormány a válság alatt is adómérsékléssel segíti a gazdaságot, a baloldal viszont ilyenkor is a cégek sanyargatásában látja a megoldást.

Adót csak az emel, akinek égető szüksége van pénzre, a fővárosi adatok ugyanakkor egészen másra utalnak.

A lap szerint az államtitkár ezzel arra az adatsorra utalt, amely szerint június és szeptember között Budapest készpénzállománya több tíz milliárd forinttal nőtt, a harmadik negyedév végén már nyolcvanmilliárd forint körüli mozgatható összeg állt a városháza rendelkezésére, miközben további 134 milliárdot állampapírban tartott.

Karácsony Gergely nemrégiben arról beszélt: adóemelésre lenne szükség a fővárosban, az új teher azokat a nagyobb vállalkozásokat sújtaná, amelyek a válságot eddig nagyjából átvészelték, emlékeztet a lap.

Tállai András szerint felmerülhet sok más mellett annak gyanúja, hogy Karácsonyék azért emelnének az iparűzési adón, hogy bizonyos cégeket megbüntessenek, nyomás alá helyezzenek.

Persze, könnyen lehet, hogy csak arról van szó, hogy Karácsony és megannyi tanácsadója nagyjából annyit ért a gazdasághoz, a városirányításhoz és az adózáshoz, mint tyúk az ábécéhez. A mostani válságban ugyanis minden állami vagy helyi vezető azon töri magát, hogy a mozgatható összegeket a cégeknek, a családoknak, a munkavállalóknak juttassák el, hogy az élet ne álljon meg, az állások ne vesszenek el. A magyar kormány például már kilencszázmilliárd forintnál is többet fordított a gazdaság beindítására, a munkahelyek megóvására.

Felidézte, a kormány év közben csökkentette a munkaadók közterhét, sokaknál adót engedett el, könnyebbé tette az adósságok befizetését is. Ez kellett ahhoz, hogy a vállalkozói szférának esélye legyen a talpon maradáshoz. Jelezte, hogy az adócsökkentések nem állnak le, jövőre ismét érezhető mértékű csökkentés következhet.

Kiemelt kép: Tállai András beszédet mond a Zsóry Liget átadásán Mezőkövesden. MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik